FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja, hogy meghatározza azokat a feltételeket, amelyek teljesítése mellett a kijelölt fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszerek a résztvevők számára a teljesítés véglegességét biztosíthatják. Az ilyen rendszerek növelik a résztvevők biztonságát, és csökkentik, de nem szüntetik meg azokat a kockázatokat, amelyek valamelyik résztvevő elleni, fizetést korlátozó intézkedésből adódhatnak.

A törvényjavaslat egyben védekezni kíván az egyik résztvevő nemfizetéséből eredő dominóhatás ellen is. A törvény meghozatalát indokolja az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak e tárgyban elfogadott 98/26. számú EK irányelve.

Az előterjesztés alapvetően túlságosan szakmai, ehhez képest sem az általános, sem a különös indoklás nem tartalmazza a törvény szükségességének valódi okait, annak a feltárását, hogy a jelenleg hatályos jogrendszernek a törvényjavaslat szerinti szigorítása, egyértelművé tétele milyen szabályozás és szükség alapján vált indokolttá.

Amint az a törvényjavaslatban elmondottakból is kiderül, a fizetési kockázat a rendszerben csak csökkenthető, és nyilvánvalóan nem tud abszolút védelmet nyújtani, ennek megoldására pedig más konstrukciókat kellett volna létrehozni. Célszerű lett volna, ha a pénzügyminiszter úr az előterjesztésben röviden kitért volna a ma Magyarországon működő és védett elszámolási rendszerek, a Giro Elszámolásforgalmi Részvénytársaság által működtetett bankközi klíringrendszer és a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt. értékelésére a törvény indokoltságával kapcsolatban.

És akkor néhány észrevétel a konkrét törvénymódosítási pontokhoz; a kollízió kérdése az 1. §-nál. A törvény hatálya kiterjed a magyar jog alapján működő rendszer valamennyi résztvevőjére, illetve az Európai Unió más tagállamának joga alapján működő rendszer magyarországi székhelyű résztvevőjére. Mi a követendő eljárás akkor, ha valamely tagállam joga ugyanezt a megállapítást tartalmazná, hogy tudniillik annak a hatálya kiterjed a rendszer valamennyi résztvevőjére, azonban azok közül valamelyiknek a székhelye Magyarországon van? Ebben az esetben melyik az alkalmazandó jog, illetve összeütközés esetén melyik alkalmazandó?

A fogalommeghatározások terén pedig a g) alpontban jelölt központi szerződő fél esetében az a szervezet, amely e rendszer intézményeinek transzfermegbízásai tekintetében a jogviszonyba belépve mindannyiunkkal szemben kizárólagos szerződő félként jár el - ez a meghatározás nem adekvát, olyan fogalmakat használ, amelyeket egyébként mi nem definiáltunk. Az l) és m) pont két olyan fogalommeghatározás, amely egymásból magyarázza meg önmagát.

A 3. § (1) bekezdésének a) és b) pontjaihoz pedig: figyelemmel a jogintézménynek a jogérvényesítés egészét - csődeljárás, felszámolási eljárás és a többi - érintő mivoltát, indokolatlan a felek megállapodására bízni, hogy a transzfermegbízás rendszerbe történő befogadásának időpontja, és az az időpont, amikortól kezdve a transzfermegbízás nem vonható vissza a rendszerből, ekként legyen megállapítva.

E megoldásból következően, figyelemmel arra, hogy az általános jogérvényesítés keretében a jogérvényesítők előtt ezek a megállapodások nem válnak ismertté, a közhatalom által garantált jogosítványok követelésérvényesítését a felek által kötött megállapodás korlátozza, amely végső soron egy magánjogi megállapodáson keresztül a jogrend érvényesülésének korlátozását jelenti harmadik személyek irányában anélkül, hogy abba ezeknek a harmadik személyeknek tulajdonképpen beleszólása lenne.

Az 5. §-nál aggályos, hogy a határozat meghozatalának időpontja az irányadó időpont, holott annak meghozatala és közlése között napok telnek el. Mindez tehát azt jelentheti, hogy ebben az esetben a határozat közlését követően gyakorlatilag minden esetben jogvitás helyzet alakulhat ki, lásd például a '91. évi XLIX. törvény rendelkezéseit a csődeljárás, illetve a felszámolási eljárás megindulásának időpontját illetően - és ehhez a gondolati körhöz tartozik természetesen Bőhm képviselő úr jelzés értékű hozzászólása is.

Kérdés az is, hogy honnan kellene tudni az érintett résztvevőknek a kérdéses határozat meghozataláról, mivel az eljárás nem nyilvános, és az ismertté csak a végzés közlésével, illetve harmadik személyek számára a közzététellel válik ismertté.

Értelmezhetetlen az is, hogy ilyen esetekben mit jelent a soronkívüliség megállapítása a jogerőre emelkedés tekintetében, mivel az elsőfokú határozatok a fellebbezési határidő letelte után fellebbezés hiányában jogerőre emelkednek, fellebbezés esetén pedig a másodfokú elbírálás magában jogerős határozatot is jelent. Szükséges ezért a vonatkozó fizetési korlátozást szabályozó jogszabályoknak a törvényjavaslattal való összhangba hozása is.

Az 5. § (5) bekezdése értelmezhetetlen számunkra, mivel nem rendelkezik arról, hogy milyen vonatkozásban mely peres vagy nem peres eljárási cselekmények esetén nem alkalmazható a jogintézmény, illetve a beadványok postai úton történő kézbesítése esetén milyen határidőben történő teljesítés nem jár a törvényjavaslat által meghatározott negatív jogkövetkezménnyel. Vagy pedig ezzel a jogalkotó a postai úton történő előterjesztést akarja kizárni, amit egyébként a polgári perrendtartás más rendelkezései lehetővé tesznek.

Egyébként ez a szabályozás életidegen a javaslat egészén belül, és az sem derül ki, hogy milyen célt szolgál tulajdonképpen. Mindez nagyfokú jogbizonytalansághoz vezethet. Jellemző, hogy az indoklás is csak megismétli a rendelkezést, valódi indoklást ez esetben nem ad. Egyáltalán a rendszer hátrányának látjuk, hogy a biztosíték megkövetelése részvétel esetén forrásokat von ki a résztvevőtől. Hogy ez milyen nagyságú legyen, erről nem tudunk, mert ha ez például túl magas, akkor e miatt a megkövetelt magas biztosítéki szint miatt bizony kizárunk valakiket a részvételi rendszerből is egyben.

A 8. §-nál ellentmondást vélünk felfedezni a törvényjavaslat és a '91. évi XLIX. törvény között, amely utóbbi meghatározza a hitelezők kielégítésének sorrendjét, mivel a meghatározásokból következően a biztosítékok minden körülmények között eredeti rendeltetésük szerint használandók fel, a rendszer többi résztvevője mint hitelező nem lesz a hitelezők közé általánosan besorolva. Minderre figyelemmel célszerű rögzíteni, hogy e törvény e körben kivételes elsőbbséget élvező rendelkezéseket tartalmaz az 1991. évi XLIX. törvényhez képest.

Összefoglalva az elmondottakat: a törvényjavaslat a felvetett problémát nem oldja meg megnyugtatóan, a fizetési korlátozások következtében a rendszeren kívüli, követelésekkel rendelkező alanyok pozíciói indokolatlanul meggyengülnek. A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint a törvényjavaslatot több helyütt pontosítani kellene ahhoz, hogy végül is elfogadhatóvá váljon.

Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)

(21.10)

Forrás: parlament.hu