DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Göndör Képviselő Úr! A magyar társadalom a piacgazdaságra valóban igent mondott, de úgy gondolom, hogy a klasszikus piacgazdasági elemek az egészségügyre nem vonatkoztathatók. S amikor az aggályunkat megfogalmazzuk, akkor többször is hangsúlyozzuk, hogy nem csak erről a törvényről van szó. Emlékeztetem, hogy az elmúlt évben az 1997. évi LXXXIII. tb-törvényt módosítottuk; emlékeztetem arra, hogy miniszter asszony folyamatosan úgynevezett alapellátási csomagról beszél, ami mindenképpen az ellátás szűkítését vetíti előre; emlékeztetem arra, hogy az OEP megyei szervezeteinek visszaadtuk az önálló jogi személyiséget és egy több-biztosítós modellről beszélnek.

Schvarcz képviselő úr közmegegyezésről beszél. Nem tudom, hogy a közmegegyezés címén a Fidesz által kezdeményezett négypárti egyeztetésre - habár pont Schvarcz képviselő úr nyilatkozta azt, hogy eljönnek - miért nem jöttek el. Miért nem tudják vállalni azt a Fidesszel közösen kialakított nyilatkozatot, amely úgy szól:

1. A betegek érdekében törvényi garanciát kell adni arra vonatkozóan, hogy az egészségügyi ellátás színvonala nem romolhat. 2. Nem lehet a privatizáció eredménye, hogy a jelenleg térítésmentes egészségügyi ellátásért a betegeknek fizetniük kelljen. 3. Törekedjünk az egészségügyi dolgozók egzisztenciájának megvédésére. 4. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a privatizáció ne jelentse az egészségügyi vagyon elherdálását. 5. Törekedni kell a gyógyintézetek szervezeti és szakmai egységének megőrzésére.

Miért nem tudták ezt vállalni? Miért nem jöttek el, miért nem írták alá ezt a nyilatkozatot? Ezek után úgy gondolom, joggal aggódunk, hogy hiába hirdetik, hogy komoly forrásbevonások történnek. Habár arra kíváncsi leszek, hogy, mondjuk, a Nyírségben milyen forrásbevonás fog érkezni e törvény hatályának a következtében. Ez más kérdés. Ezek miatt a dolgok miatt aggódunk. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu