DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem először van előttünk olyan javaslat, amely az önkormányzatok helyzetét kívánja javítani. Nem új számunkra, polgármesterek, önkormányzati érdekszövetségek számára az a helyzet, amibe sodorta a jelenlegi költségvetés a kormányzat és a parlament döntése után az önkormányzatokat, azokat az önkormányzatokat, amelyektől teljesítményt várunk, amelyeket szeretnénk megerősíteni, hogy az európai uniós csatlakozás során erős önkormányzati rendszer álljon szemben majd a verseny kihívásaival.

Tisztelt Ház! Sajnos nincs olyan nap, amikor ne érkezne akár hozzám vagy polgármestertársaimhoz is olyan igény, kérés, ami jogos lenne, civil szervezetek részéről, sportegyesületek részéről, támogatni az önkormányzat, a település büdzséjéből. Sajnos ezek a kérések, amelyek az elmúlt időszakban mozgásteret, lehetőséget adtak a civil szféra megerősödésére is, a települések számára ma már csak álom, ma már csak történelem. Nem akarom felsorolni azokat a - sajnos már leállított vagy megszűnt - terveket és vágyakat, amelyeket a települések nem tudtak az elmúlt időszakban pénz hiányában megvalósítani. Nem akarom azokat a kötelezően, törvényben előírt feladatokat felsorolni, amelyekhez forrás szükséges, akár a környezetvédelem vagy netán az akadálymentesítés terén. Egész egyszerűen tragikus a helyzet, és ezt, gondolom, nem nagyon kell hangsúlyozni.

Tisztelettel szeretném kérni kormánypárti polgármestertársaimat, hogy szólaljon meg a lelkiismeretük, szólaljon meg belülről az, amit vállaltak a településen, a közösség megerősítése, a közösség fejlesztése, a települések működőképességének biztosítása és a fejlesztések; jusson eszükbe, milyen kampányt folytattak otthon, és ennek megfelelően döntsenek egy olyan lehetőségről, ami nem akkora teher a központi költségvetés számára, ami mozgásteret ad annak a 600-700 önkormányzatnak, amely nagyon komoly és válságos helyzetbe került.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu