DR. HILLER ISTVÁN oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Asszony! Mindenekelőtt tisztelettel szeretném megköszönni a kérdését, hogy ezt a problémát fölveti, mert akkor, amikor modern technikáról, informatikáról és fejlődésről beszélünk, valóban helyes mindazokról, akik tanulásukban bármilyen szinten akadályozottak, az ön által is említett vak gyermekeink, vak diákjaink esélyegyenlőségéről beszélni.
Egyetértek tehát képviselő asszonnyal abban, hogy a XXI. század technikájának felhasználásával mindenki számára tegyük elérhetővé ezt a tudást. Az Oktatási Minisztérium digitális tananyagaink, tankönyveink gondozásánál figyelembe veszi, hogy azok olyan módon készüljenek el, hogy a hátrányos helyzetben élők számára is hozzáférhetővé váljanak. Fontosnak tartjuk, hogy nem szabad különbséget tennünk bármilyen tanulásban akadályozott diákunk, gyermekünk, de más, például vallási vagy etnikai hovatartozás, lakóhely, gazdasági vagy infrastrukturális elmaradottságból eredő bármiféle hátrányos helyzet esetében.
Ezért konkrétan válaszolva a felvetett kérdésre, digitális tananyagaink fejlesztésénél nem feledkeztünk és nem feledkezünk meg arról, hogy ez vak gyermekeink, vak diákok esetében szöveges formában, digitális tananyagként rendelkezésre álljon, mint ahogy nyilván a halláskárosultak számára éppen egy másfajta segítség jelenti, hogy ugyanehhez a tudáshoz hozzáférjenek.
Ugyanakkor az ön felvetésével együtt kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a digitális tananyagok, tankönyvi akkreditációs követelmények és különféle szakmai alapelvek kidolgozásánál a továbbiakban, a későbbiekben is immáron akkreditált módon történjen mindaz, amiről most egyedi esetben beszélünk.
Még egyszer köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés