DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A magyar polgárok - a szokásos módon - bölcsen döntöttek szombaton, a szavazáson résztvevők 84 százaléka igent mondott az Európai Unióra. Történelmi esemény ez, és történelmi időt élünk. Az első szó természetesen a köszöneté. Köszönet a magyar embereknek, akik munkájukkal, áldozatvállalásukkal lehetővé tették, hogy teljesítsük mindazt az elvárást, ami az uniós csatlakozáshoz szükséges, lehetővé tették, hogy sor kerülhessen a népszavazásra. Lehetővé tették azt, hogy meghívjanak bennünket az Európai Unióba.

Az Európai Unióval kapcsolatos népszavazások történetében eddig összesen három olyan ország volt, ahol az igen szavazatok aránya 80 százalék fölött volt: Írországban, Szlovéniában és Magyarországon. Ezzel az európai uniós igennel ért véget valóban a rendszerváltás, és született meg az új, modern, európai Magyar Köztársaság. Ezzel az igennel új korszak kezdődött, ahol a szorgalmunkra továbbra is szükség van, de amelyben biztos a jövő. Ezzel az igennel tartoztunk a jelenünknek, tartoztunk a gyermekeinknek, és tartoztunk a magyar történelmi múltnak is.

A sok igen azt mutatja, hogy ebben a kérdésben megvalósult a nemzeti konszenzus. Köszönöm a parlamenti pártoknak, hogy együtt kampányoltak az igenért és a részvételért. Nélkülük ezek az eredmények nem lettek volna. Voltak olyan honfitársaink, akiket nem győztek meg az Unió melletti érvek. Ígérhetem, hogy aggodalmaikat komolyan vesszük, és igyekszünk bebizonyítani, hogy az Európai Unióban nekik is jobb lesz, hogy esélyt és lehetőséget kapnak arra, hogy családi életüket, jövőjüket kiteljesíthessék. Az a célom, hogy mindenki győztesen csatlakozzon az Európai Unióhoz. A következő hetekben és hónapokban a további felkészítés és az erőgyűjtés időszaka jön azért, hogy versenyképesen, felkészülten és megfelelő energiával tudjunk az európai uniós csatlakozás után működni.

Engedjék meg, hogy innen a Parlamentből köszönetet mondjak a határon túli szervezetek jókívánságaiért. Jó érzés tudni, hogy közös az örömünk. Európa újraegyesítése megnyitja a lehetőséget a nemzet egészének újraegyesítéséhez anélkül, hogy ezzel bárki érdekeit sértenénk.

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Természetesen örültem volna, ha még többen vettek volna részt a szavazásban. Meg vagyok győződve, hogy a távol maradók nagy része is az igenlők közé tartozik lélekben, és csak a biztos kimenetel meggyőződése tartotta vissza őket attól, hogy éljenek állampolgári jogaikkal. Bizony én magam is sokszor találkoztam olyanokkal, akik azt mondták, ez úgyis biztos, itt már minden rendben van. Így tekintették ezt a kérdést, tényleg minden rendben van, ezzel együtt örültünk volna, ha többen lehettünk volna ott. Mindent meg fogunk tenni, hogy úgy érezzék, ők is részesei ennek a nagyszerű napnak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Elnök Asszony! A kormány megkapta a felhatalmazást arra, hogy az uniós csatlakozási szerződést aláírjuk. Jó, hogy az aláírási ceremónia előtt történt meg a népszavazás, mert ezzel magabiztosan, annak a tudatában mehetünk el, hogy a magyar társadalom igent mondott az uniós csatlakozásra. Európa vár minket, és mi, magyarok nem üres kézzel megyünk. Visszük tudásunkat, történelmünket, hagyományainkat, kultúránkat és nyelvünket. Amit kapunk, segítség a sikeres fejlődéshez: esély. Kérem, ragadjuk meg a lehetőséget!

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu