DR. SZEKERES IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Az a rendelet, amely a Balatonról is szól, természetesen szól Magyarország más élővizeiről, a Tisza-tóról, a folyókról, és egy célja van, a természeti környezet megóvása. Gondolom, frakcióvezető úr ezzel a céllal egyetért. Ráadásul ez a kormányrendelet az Orbán-kormány ideje alatt került előkészítésre mintegy két évvel ezelőtt, akkor került leegyeztetésre azokkal a hatóságokkal és civil szervezetekkel, amelyeknek közük van az élővizek használatához, azok környezeti állapotához.

A jelenlegi kormány nem tett mást, mint érvényesített egy két évvel ezelőtti döntést, amire egyébként törvény is kötelezte, mármint arra, hogy ilyen módon szabályozza az élővizek felhasználását. A Balatonnál egyébként a szél általában északról fúj. Ebben az esetben a Balatonnál csupán arról van szó, hogy a vitorlás hajók által használt kis segédmotorok lesznek engedélykötelesek. A Balatonon másfajta szabályozási változás nincs.

(16.10)

Én persze pontosan tudom, hogy szélcsend esetén kihajózni és visszahajózni a kikötőbe - általában kívánatos egy ilyen kismotor használata, és enélkül azért elég veszélyes helyzetek is adódhatnának, de úgy gondolom, hogy nem egy, a teljes és az egész turizmust nagymértékben befolyásoló döntésről van szó.

Ám amit a frakcióvezető úr mondott itt a Házban, ezt képviselte Pál Béla idegenforgalmi államtitkár úr is és több szocialista országgyűlési képviselő az elmúlt hetek során, látható módon az ellenzék és a kormánypártok között ebben a kérdésben nagy véleményegyezőség van. Továbbá az ésszerűség és a racionalitás is arra szólítja a kormányt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) - és ilyen javaslatot fogunk majd készíteni -, hogy vizsgálja meg, és gondolja át ennek a rendelkezésnek az érvényességi idejét, módját és tartalmát, és egy olyan megfelelő kompromisszum alakuljon ki, ahol mind a természetvédelem (Az elnök ismét csenget.) céljait, mind a turizmus céljait együtt tudjuk érvényesíteni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu