JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném az összes aggodalmát eloszlatni. Mindenekelőtt a Honvédelmi Minisztérium tervezett létszámleépítése kapcsán azt gondolom, valamennyiünknek tudnunk kell, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar jelenlegi létszáma háromszor akkora, mint annak idején, az önök kormányzati ciklusa idején Für Lajosé volt. Közben a Magyar Honvédség létszáma pedig a harmadára csökkent.

Ebből adódóan azt gondolom, egy honvédelmi miniszternek az a feladata, hogy gondolkodjon arról, hogyan és miként lehetne példának okáért a fegyverzetet karbantartani, fejleszteni, hogyan lehet az élet- és munkakörülményeken javítani, példának okáért Debrecenben, ahol ön a helyszínen is tapasztalta, hogy mi a probléma - nyilvánvalóan úgy lehet, ha a bér jellegű kiadásokat próbáljuk ésszerű határok közé sorolni.

Szeretném önt tájékoztatni arról, hogy teljesen természetesen nem az ebrudalt vagy éppen állásukat elvesztő katonák fogják és elsősorban ők fogják majd védeni a honvédségi objektumokat, ugyanakkor tisztelettel tájékoztatom, hogy ez a világ minden részén úgy szokás, hogy tudniillik a honvédelemből kieső katonák a honvédelem ellátásában különböző szolgáltatások biztosításában részt vesznek. Így igaz ez a magyar katonákra is; most a Honvédelmi Minisztérium és háttérintézményei, illetve a honvéd vezérkar és a Magyar Honvédség különböző szolgáltatásokat vásárol olyan cégektől, amely szolgáltatásokat nyugdíjas katonák látnak el. Megjegyzem, sokkal olcsóbb ilyen módon beszerezni a szolgáltatásokat, mintha ezt a saját rendszerünkben tartanánk fent. Ebből adódóan úgy vélem és úgy hiszem, jó megoldás, ha azokat, akik szakértelemmel rendelkeznek, érzelmileg, erkölcsileg ide kötődnek, elfogadhatóbb bérért kérjük fel olyasfajta szolgáltatások elvégzésére, amelyekre belül sem lehetőség, sem erőforrás nincsen.

A kérdése második felére a válaszadásom következő részében fogok válaszolni. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu