LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár úr! Az ajánlás 13. pontjában a törvényjavaslat 6. §-át kívánja módosítani több képviselőtársam, illetve az oktatási bizottság, miszerint a szakképzésért felelős miniszter készíttesse el az ágazatához tartozó szakképesítések tekintetében a szakmai vizsga írásbeli és szóbeli részének a feladatait.

Nagyon fontosnak véljük ennek a módosító szándéknak az elfogadását, mert nyilván nemcsak hozzánk érkeztek olyan aggodalmak, hogy a szakképzésről szóló törvényjavaslat a gazdasági kamarákat túl nagy felelősséggel ruházza fel, miközben nincsenek meg a kamaráknál az ezzel együtt járó túl sok feladat teljesítésének a feltételei. Az állam felelősségét a szakképzés területén mindenképpen egyértelművé teszi, ha elfogadjuk az illetékes miniszter feladatát egyértelműen rögzítő módosító javaslatokat. Csak jelzem, hogy az MDF többek között ezt a módosító javaslatot is támogatni fogja.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu