ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni e szakaszban. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nem. Köszönöm szépen. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és a vita egészét lezárom.

Megkérdezem Veres János pénzügyminisztériumi államtitkár urat, hogy most kíván-e reflektálni. (Jelzésre:) A szavazás előtt. Köszönöm szépen. A határozathozatalra várhatóan a következő ülésünkön kerül majd sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az európai uniós közvetlen mezőgazdasági támogatások nemzeti kiegészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. Az előterjesztést H/3239. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/3239/21. számon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatok számára és az összefüggésekre tekintettel indítványozom, hogy a részletes vita két szakaszból álljon. Javaslom, hogy az első szakaszban a határozati javaslat egyes pontjaihoz érkezett módosító javaslatokat, a második szakaszban pedig a preambulumot érintő indítványokat tárgyalja meg a tisztelt Országgyűlés. Az indítványról kézfelemeléssel határoz az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Mielőtt megnyitnám a vitát, tájékoztatom önöket, hogy a képviselői felszólalási időkeret az elfogadott napirendi ajánlás szerint öt perc. Egyúttal felhívom a figyelmüket, hogy a Házszabály 105. § (3) bekezdése értelmében a részletes vitában kizárólag a módosító javaslathoz vagy a módosító javaslattal érintett részhez lehet hozzászólni.

Megnyitom a részletes vita első szakaszát az ajánlás 3-17. pontjaira. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. Megadom a szót Kékkői Zoltán képviselő úrnak, a Fidesz-képviselőcsoportból. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu