ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, a hozzászólás lehetőségét. Én még mindig visszamegyek az 51. és a 131. pontokhoz, ami az irányítástechnikával, adatátvitellel foglalkozik.

Tisztelt Képviselőtársaim! A MOL rendszerén belül, ugye, a MOL is leválasztotta azt a szegmenst, amelyik az adatátviteli rendszer korszerűsítésével foglalkozik. Azon kívül a szolgáltatói szektor részére ebben a kérdésben semmi az égadta világon nem történt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ami engem elszomorít, hogy a Fidesz, MDF, MSZP részéről is nüánsznyi különbséggel ugyanazok a módosító indítványok lettek benyújtva. Nagyon sok módosító indítvány teljesen azonos, tisztelt képviselőtársaim, de az önök súlya sincs meg, mert a kormányzat képviselője az önök módosítóját, ahogy a mienkét, ahogy a Fideszét is, lenyomta. Nüánsznyi különbségek vannak közöttük, egy ékezet vagy adott esetben egy szó beszúrása, ennyi az egész, de ugyanazt jelenti.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nehogy azt higgyük, hogy a gáztörvényt most mi alkotjuk meg! Szeretném elmondani és hangsúlyozni, hogy a módosító indítványaimat rengeteg olyan szakemberrel nézettem át, akiknek semmi közük nincs az energiaszektorhoz, de értenek hozzá. Nagyon sok ilyen szakemberrel nézettem meg. Szomorú vagyok, hogy sem az adatátvitelt, sem az irányítástechnikai módosító indítványt nem fogadta be a kormány részéről senki sem.

Hány halálos áldozat volt az elmúlt időszakban? Tatabányán egy telefonnal le tudták bénítani a város vízellátását? Ugyanerre a rendszerre épül rá a gázszolgáltatás is, tisztelt képviselőtársaim. Miről beszélünk? Onnan, a pulpitusról mondtam el a módosító indítványainkat, amelyek szakmailag alá vannak támasztva, és nincs érdekeltség a szakmai alátámasztás részéről. Onnan mondtam el, hogy ha elfogadják, akkor az MDF adott esetben hajlik abba az irányba, hogy a törvénytervezetet elfogadásra javasolja.

De így sajnos azt kell mondjam, hogy az ember valahol sértve érzi magát, mert dolgozik. Dolgozik azért, hogy egy korszerű rendszer alakuljon ki, és valahol úgy kezelik, hogy kapásból lesöprik, mert esetleg az érdekek teljesen mást kívánnak.

Forrás: parlament.hu