ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést, államtitkár úr, nem tudtam, hogy kapcsolódóként ez így be lesz nyújtva, és elfogadásra kerül. Ennek örülök, már csak azért is, mert maga a rendszer megkívánja és megköveteli, hogy korszerű irányítási és adatátviteli rendszer szolgálja a fogyasztókat.
Egy dolgot azért mindenképpen szeretnék kihangsúlyozni. Nem vizsgáltuk, hiszen akkor is és több általános vitában is kértem, hogy nézzük meg azon települések helyzetét, ahol panellakások vannak, hogy ott ebben az esetben és ebben a kérdésben mit tudunk tenni annak érdekében, hogy a nagy fogyasztói háttérrel bíró gázfűtőművek, erőművek adott esetben szolgáltatásaikon keresztül ne nyomják agyon az állampolgárokat a fűtési díj terheinek növekedésével, mert ez is kapcsolódik a gázszektor kérdéséhez és a gáztörvényhez. Ez lenne az egyik sarkalatos kérdés, amit szerettem volna kihangsúlyozni.
A tavalyi évben kértem Keller államtitkár urat, és kértem a vezérszónoklatom idején is, hogy akkor van értelme egy korszerű gáztörvény elfogadásának, ha az előtte lévő időszakot, mondjuk, tíz évet, megpróbálom teljes egészében tisztába tenni. Kihangsúlyozom, és kérem most is, hogy nézzük meg '95-től 2003-ig ezt kértem államtitkár úrtól és miniszter úrtól is azon településeknél a gázberuházások nagyságrendjét, hogy milyen állami, önkormányzati és lakossági forrás került beépítésre beépítendő gázvezetékrendszerekbe, amelyek automatikusan vagy valamilyen nyomásra átkerültek gázszolgáltatói tulajdonba. Ezt szeretném mindenképpen kérni, mert akkor fogunk tiszta képet látni, és akkor látjuk azt, hogy az államnak, a kormánynak, az állampolgároknak és az önkormányzatoknak ez valóban mennyibe került, és mit hozott adott esetben ebben az időszakban a szolgáltatói szektornak a tulajdon esetleges erőszakolt átadása vagy átvétele.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés