TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Ebben a vitaszakaszban három módosító javaslatom van, és a bizottsági tárgyalás alkalmával nem tapasztaltam előterjesztő általi támogatást, viszont más módosítóink közül egyet támogattak, úgyhogy igazán bőkezű volt ez a hozzáállás; azt a módosítót pedig nem lehetett kikerülni, mert a hatályon kívül helyezésnél egy paragrafust kifelejtett az előterjesztő a felsorolásból, és kivételesen én találtam meg - de egyébként az érdemi módosítóinkat valóban nem támogatják.
Ebből a három javaslatból, amelyet ebben a vitaszakaszban szeretnék említeni, az egyik, az 50. számú módosító javaslat azt szolgálná, hogy a kormány által előterjesztett szövegszerkezetből egy nem tudom, milyen, közgazdaságilag megszült kifejezést szeretnék kivenni, amit úgy hívnak, hogy tartós működéshez szükséges nyereségességö. Ezzel nem nagyon találkozni sehol sem, valahogy belekínlódták ezt a mondatot, ugyanakkor benne van a mondatban, csak kicsit kettétörve, a legkisebb költség elve. Ha önök annyira támogatják az uniós direktívákat és az uniós csatlakozási szerződést, mint ahogy deklarálják, akkor legalább hagyják benne a legkisebb költség elvének kifejezését a kezelhető formában, mert ez így nem kezelhető, ha beleszúrják a kifejezésbe a tartós működéshez szükséges nyereségesség elvét, ami aztán egy mérlegelési lehetőség ahhoz, hogy az Energia Hivatal az engedélyesnek olyan formában adjon engedélyt, ami éppen a fogyasztóknak az ellenérdekeltségét fogja hozni. Úgyhogy én javaslom, vizsgálják felül az álláspontjukat, és ezt a nem igazán kezelhető formációt töröljük ki a törvényből.
Egy másik módosító indítványom szintén a feljogosított fogyasztók ki- és belépésével foglalkozik. Úgy gondolom, hogy az előzőekben említett fél- és egyéves időtartam valamelyest kezelhető, bár ezen még hosszabb polémiát kellene nyitni, hogy miért pont június 30-a legyen a váltás időpontja. Egyébként pedig a kormányoldali képviselő urak beadott módosító indítványainak a száma is jelzi, hogy mennyire rossz az előterjesztés, mennyire támadható, és mennyire nem illeszkedik a törvény szelleméhez ezzel a többéves bennragadással, ami egy piacgazdaságban nem igazán szerencsés lépés, hogy valaki egy döntése után évekkel tud csak azonosulni a helyzettel. Éppen ezért mindenképpen szerencsés lenne, ha azokat az időtartamokat lerövidítenék, és módosító indítványt befogadnának.
Egy másik módosító indítványom, a 87. módosító indítvány gyakorlatilag a piacnyitás küszöbértékével foglalkozik. Ezzel a fajta módosítással nem találkoztam, csak jómagam adtam be ehhez az értékhez módosító indítványt. Ennek az elutasítása igen meglepő előterjesztői indoklással történt, mégpedig azzal, hogy az előterjesztő jelen lévő képviselője a bizottsági ülésen azt mondta, hogy az 500-as szám bevett szám a gázszolgáltatásban, mert többször alkalmazzák. Én erre azt mondtam, hogy a 12-es is bevett szám, mert az egy tucat, tehát ennyi erővel lehetett volna az 500 helyett 5000-et is beírni, ha csak egy arab számot akarunk kijelölni, de egyébként ennek sokkal súlyosabb következménye van, amit az általános vitában is szóvá tettem és többen is szóvá tettek, hogy az 500 köbméteres küszöb hozza a 41 százalékos piacnyitást, amivel változatlanul nem tudunk egyetérteni ellenzéki oldalról. Ugyanis a piacnyitás ilyen mértékű lépését az Unió sem merte végrehajtani (Az elnök jelzi az idő leteltét.), az Unió is csak 20 százalékot mert első nekifutásra, mi pedig gyerünk bele a 42 százalékkal.
Később folytatom. Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés