DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) A T/3210. számon benyújtott magyar-jugoszláv, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt az Országgyűlés a 78/2002. (XI.7.) számú országgyűlési határozatával megerősítette. Az egyezmény megerősítése, az okiratok cseréje megtörtént, és az egyezmény 2003. január 1-jétől alkalmazandó. Ahhoz, hogy a nemzetközi szerződés a belső jog részévé váljon, szükséges annak törvényben való kihirdetése.
A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények alapvető jelentősége, hogy bár ugyanazt a jövedelmet mindkét államnak joga lenne megadóztatni, a vállalkozás vagy a magánszemély csak az egyik államban adózik, a másik állam pedig vagy lemond az adóztatásról, vagy lehetővé teszi a külföldön megfizetett adó beszámítását a nála esedékes adókba. (Folyamatos zaj.)
Megemlítem, hogy a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság elnevezése 2003. február 4-én Szerbia és Montenegróra változott (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), ugyanakkor az államalakulatnak csupán a nevében és nem a nemzetközi közjogi jogállásában következett be változás, ezért változatlanul az aláírt szöveggel kell az okmányt kihirdetni.
Az egyezmény tartalmát tekintve megfelel a szokásos eljárásnak, ezért kérem az Országgyűlést, hogy szavazatával erősítse meg a döntést.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés