GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem igazolódtak azok a félelmek, amelyekről itt, e Ház falai között is elég hosszan vitatkoztunk; úgy, ahogy a külügyminiszter úr elmondta, kis létszámú áldozat van, és viszonylag gyorsan befejeződött a háború.
Igaz, hogy ez a kérdés felszínre hozta a NATO-nak azt a korábbi problémáját, ami a mai napig napirenden van: a döntéshozatali rendszer, a katonai irányítás vagy a gyors reagálású, egységes, egyesített erőknek a létrehozása. Azt gondolom, hogy ebből ránk is hárulnak feladatok, mert bizony a magyar parlamentben is voltak gondok, elég hosszan késlekedtünk azzal, hogy megfelelő döntéssel hozzájáruljunk a törökországi segítségnyújtáshoz. Az a meggyőződésem, hogy ma már a demokratikus Irak fejlődésének a kérdése áll a középpontban, és ehhez rendkívül fontos az, hogy a harcoló katonák minél előbb visszatérjenek a laktanyáikba, és a szerepet a békefenntartó erők vegyék át.
Azt gondolom, hogy nekünk, a Magyar Országgyűlésnek is el kell dönteni, hogy ezekben a folyamatokban részesek akarunk lenni, segíteni akarunk, vagy megpróbálunk úgy, mint korábban, vagy próbál a Ház némely frakciója a parlamenti döntés mögé bújva valahogy egyszerűen kihátrálni a kötelezettségek alól. Azt hiszem, hogy ezt nem tehetjük, tehát nekünk igenis dönteni kell, lehetőleg a leggyorsabban arról, hogy Magyarország hogyan vehet részt a demokratikus Irak további fejlesztésében.
Köszönöm szépen a figyelmet, elnök asszony. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés