HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Örömmel konstatáljuk, hogy a háború hamar véget ért, és viszonylag kevés áldozatot követelt.
Amikor a háború kitört, akkor a Magyar Demokrata Fórum nem azt mondta, hogy mi is hadviselő fél lettünk, nem próbált olyan helyzetet teremteni, ami a hazai közvéleményt rossz irányban befolyásolta volna, hanem azt mondtuk, hogy érdekünk az, ahogy minden normális, tisztességes ember érdeke, hogy a háború minél hamarabb és minél kevesebb áldozattal érjen véget - ez megtörtént.
De volt még egy óhajunk, még egy kívánságunk: a háború kitörését megelőzően diplomáciai bonyodalmak keletkeztek, és a nemzetközi egyensúly felbillent, hiszen nagy nemzetközi szervezetek, úgymint a NATO, úgymint az ENSZ vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsa a háború megindításából kimaradtak, a háború megindítása az ő részvételük nélkül történt, az egyensúly felbillent. Akkor azt az óhajunkat és vágyunkat fogalmaztuk meg, hogy a béke megteremtésével egy időben induljon meg az a folyamat, ami ezt a felbillent nemzetközi egyensúlyt helyreállítja, és ami a nemzetközi szervezetek tekintélyét rehabilitálni lesz képes.
Úgy gondoljuk, hogy ez a két feltétel akkor tud kívánságaink szerint egy időben teljesülni, ha a béke megteremtésében és a béke fenntartásában a nemzetközi szervezetek is részt vesznek. A Magyar Demokrata Fórum azt támogatja, és arra a felhívásra, felkérésre vár, hogy a békefolyamatban való részvétel ne csak az Egyesült Államoktól, ne csak Angliától, hanem nemzetközi szervezetektől érkezzen meg, hiszen ezzel a másik feltétel is teljesülne, és a nemzetközi szervezetek tekintélye is helyreállna.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés