ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Bejelentem, hogy az ajánlásban szereplő módosító javaslatot az előterjesztő támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezt az indítványt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatot 351 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

A határozathozatalunk végére értünk, zárószavazásra a következő ülésünkön kerül majd sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/2701. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/2701/41., 42. és 50. számokon kapták kézhez.

Emlékeztetem önöket, hogy a miniszteri zárszó már elhangzott, így most a határozathozatalra kerül majd sor.

Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Béki Gabriella jegyző asszonyt, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, továbbá a támogatott javaslatok körét. Parancsoljon, öné a szó, jegyző asszony.

Forrás: parlament.hu