DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért a szigorú ellenőrzés és kifizetés valahol hibádzik, mert a 400 millió csak-csak kifizetésre került, amit utóbb vissza kellett vonni, és hangsúlyozom, egyvalami a rendszeren belül biztosan előre kiszámítható volt, az, hogy sajnálatos módon a rendszeren belül az egész modellkísérlet ideje alatt nem marad mindenki életben.

Azonban ez rávilágít egyéb hiányosságokra is, amelyek túlmutatnak azon a lehetőségen, melyet egy azonnali kérdés keretén belül fel lehetne vetni, habár a költségvetési vita során erre rámutattunk, hogy itt nagyon komoly hiányosságok vannak. Pont ezért a mai nap folyamán tizenegy kérdést tettem fel a miniszter asszonynak, hogy vizsgálják-e a betegmozgásokat az irányított betegellátási modellen belül, és ezzel párhuzamosan az egyéb mutatóknak a változását. Majd kíváncsian várom a választ, és köszönöm szépen az eddigi választ is.

Forrás: parlament.hu