DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. A rövid időre való tekintettel, tisztelt képviselő úr, azért néhány dolgot mégiscsak szeretnék mondani, ami most rendelkezésemre áll.
Például mondhatom önnek azt, hogy a működő háziorvosi szolgálatok létszámváltozási adataival összehasonlítva az irányított betegellátási modellkísérletben részt vevő körből 2001-ben majdnem feleannyian változtattak háziorvosi szolgálatot, mint országosan. A bejelentkezettek számában ez az arány 20 százalékkal kevesebb, tehát összességében az állapítható meg, hogy nem távoznak, hanem kismértékben bővül az irányított betegellátási modellben az érintett lakosok száma.
Még talán azt is el tudom mondani, hogy a vizsgálat időszakában a kilépett háziorvosi szolgálatokat, a halálok miatti távozást, valamint a szervezői körben átjelentkezett létszámot kivéve összesen valamivel több mint 7 ezer biztosított lépett ki az irányított rendszerből, ami az érintett lakosok körének mindösszesen 1,5 százaléka. Gyűjtünk ilyen adatokat, és önnek is rendelkezésére állnak ezek.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés