ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tekintettel arra, hogy több képviselőcsoport nem jelezte hozzászólási szándékát, a határozathozatal következik. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a Házszabálytól történő eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a H/3883/1. számú javaslatomnak megfelelően eltér-e a Házszabálytól. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 190 igen szavazattal, 140 nem ellenében, tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy nem tér el a Házszabálytól.

Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottság ülésén megállapodás született abban a kérdésben, hogy az Irak demokratikus újjáépítéséhez szükséges békefenntartói és humanitárius feladatokban részt vevő nemzetközi erők tevékenységének elősegítéséről szóló H/3884. számú országgyűlési határozati javaslatot az Országgyűlés még a mai napon megtárgyalja és határozzon róla. Felkérem Podolák György jegyző urat, ismertesse ezt az indítványt. Jegyző úr!

Forrás: parlament.hu