ARATÓ GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néha az a benyomásom, már a bizottsági munkában is így volt, hogy önök nem minden alkalommal magáról a törvényjavaslatról vitatkoznak, hanem, hogy is mondjam, elképzeltek maguknak egy törvényjavaslatot, amit a gonosz szociálliberálisoknak be kellett volna terjeszteniük, és utána ezzel folytatnak rendkívül élénk vitát. Ezért van az, hogy én sok mindennel egyetértek, amit Sisák képviselő úr mondott, nem a törvényjavaslat kapcsán, hanem a célok és a kritériumok kapcsán.
Hadd említsek meg ebből egyet, a lexikális tudás kérdését. Ön azt mondja, hogy ez a törvényjavaslat a lexikális tudás kiszorításáról szól. Maga ez a kifejezés egyetlen alkalommal szerepel ebben a törvényjavaslatban, nem magában a szövegben, hanem annak indokolásában, ahol arról beszél a törvényjavaslat, hogy szükség van arra, hogy a lexikális ismeretek megfelelő szintje mellett sor kerüljön az egyéb, gyakorlatban felhasználható képességek kialakítására is. Még egyszer mondom, ez az indokolás, nem a törvényjavaslat szövege.
Azt kérem tehát önöktől, hogy próbáljunk meg visszatérni magához a törvényjavaslathoz. Viszonylag jól tudunk vitatkozni egy olyan törvényjavaslatról, ami nem létezik, én azonban azt kérem, hogy arról a törvényjavaslatról vitatkozzunk, amelyik létezik, van abban is számos olyan pont, amelyikben tudunk vitatkozni, vagy éppen egyet tudunk érteni.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés