DR. BALOGH MIKLÓS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosítására tett törvényjavaslat időszerű, új szellemű, általános vitára alkalmasnak tartom, mert sok fontos aktuális problémát fogalmaz meg.

A nemzeti közép kormányának programjában megfogalmazottakat próbálja realizálni a közoktatás terén, és nem egy ember, nem a miniszter elképzeléseit tükrözi. A rászorultság elvét igyekszik érvényesíteni, az esélyegyenlőség megteremtésének felvállalásával humanizálja az egyenlőtlen világot - legalábbis megkísérli humanizálni -, áthatja az egész koncepciót szemünk fényének, a legdrágábbnak, a gyermeknek a szeretete. A törvénytervezet elsősorban gyermekközpontú, hiszen a gyermek mindenekfelett álló érdekéből indul ki. Nem másból, nem a foglalkoztatási problémából, nem a saját rossz beidegződéseinkből, nem belőlünk, felnőttekből, hanem a jövőből, a felnövekvő nemzedékből, a jövő reményéből. Ez fordulat a közoktatásban.

A nemzeti közép kormánya a “Cselekedni, most és mindenkiért!ö című programjában egy évvel ezelőtt a következőket vállalta: “A kiszámítható, nyitott oktatás folyamatában megkezdjük a gyermekek iskolai túlterheltségének csökkentését, olyan gyermekközpontú iskolák megteremtését, amelyekben minden gyermeknek színvonalas oktatásban és személyes igényeinek megfelelő nevelésben, törődésben van része. Több időt biztosítunk a kulcskompetenciák, a tanuláshoz nélkülözhetetlen kommunikációs készségek és képességek fejlesztésére, és ezzel szolgáljuk az alapkészségek, képességek nyugodt elsajátítását.ö

Arra kell választ adnunk, hogy milyen iskolát akarunk. Kultúrát közvetítő és általa a jelent gazdagító, alkalmazható tudást adó iskolát akarunk. Más szóval: morális magatartásra ösztönző, műveltséget adó iskolát. A műveltség eszményét követő iskolában a tanulók a nemzeti és egyetemes kultúra birtokosai lesznek; valamilyen szakma, megújítható tudástőke tulajdonosaivá válnak; olyan állampolgárokká nevelődnek, akik képesek részt venni a közéletben és tájékozódni a közügyekben; igénylik a közösséget és szolidárisak társaikkal. Jól neveltek. És tudjuk Edward James Olmostól, hogy a nevelés az erőszak elleni oltás.

Mint baloldali, szociáldemokrata értékeket valló politikus úgy gondolom, hogy fő feladat a műveltség kérdésének középpontba állítása. Ez a pedagógiai hitvallásom is. Az általános műveltségé. Nem új dolog ez, a régebbi iskolák is ezzel kísérleteztek, és sok esetben meg is tudták oldani. Éppen Oláh György Nobel-díjas kémikusunk mondta el tavaly - talán emlékeznek rá képviselőtársaim - a tiszteletére rendezett oktatási és tudományos bizottsági ülésen, hogy ő például 18 éves koráig nem kémikus akart lenni. Nagyon szerette a filozófiát, a történelmet, az irodalmat, a természettudományokat is, és csak később fordult egy szaktudomány irányába, a kémia felé. Ő ezzel azt mondta, hogy az általános műveltség volt számára a legfontosabb, azzal indult el a tudósi pályáján is. Ez a példa is azt bizonyítja, hogy csak a tudás, a műveltség birtokában szerezhetünk érvényt azoknak az értékeknek, amelyek mellett elkötelezettek vagyunk mint társadalmi lények. A feladatunk természetesen az, hogy fordulatot érjünk el az oktatáspolitikában, a partnerség kialakításában, a tanulók terhelésének, idejük elrablásának az ügyében. Tehát csökkenteni kell a tananyagot, a tanulókat sok dologtól mentesíteni kell, így a házi feladattól és a felesleges memoriterektől is.

Miért kell csökkenteni és átrendezni a tananyagot? Az új tudásanyag túllép a tankönyveken. Hatalmas az ellentmondás, és ez a hatalmas ellentmondás feszül a frissen nyomtatott és az elektronikus média világában, az interneten megjelenő tudástömeg áttekinthetetlen kínálata és az iskolai tananyag között. Az a kérdés, hogy az iskola versenyt futhat-e a tananyaggal. Nem futhat, és felesleges is, mert képtelenség. Különösen akkor nem, ha még azt sem tudjuk a változó világunkban, hogy mire kell felkészítenie az iskolának.

A non scholae sed vitae discimus - nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk - latin közmondás igazságát tudjuk, csak azt nem tudjuk, hogy milyen is a teljes élet, amire fel kell készíteni. Az iskola az élet változását nem tudja követni vagy nehezen tudja követni, nem olyan gyors. Az élet termeli tehát ezt a problémát, ezért nem kerülhető meg. A tananyag rendszeres felülvizsgálata tehát elengedhetetlenül szükséges. Ezt meg kell tenni, ha olyan iskolát akarunk, amely képes alkalmazkodni a gyermekhez. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy esélyegyenlőséget és műveltséget teremtő, multikulturális, nyitott és befogadó-szolidáris iskolát kell létrehoznunk. A befogadó iskola elsődlegesnek a nevelést, az esélyteremtést tekinti, nem a kiválogatást és nem a szelekciót. Ma a közoktatás nem ellensúlyozza a származásból fakadó hátrányokat, hanem újratermeli azokat. Ez a nagy baj. Van-e ebből kitörési lehetőség? Azért kell változtatni, hogy legyen, és ezért kell módosítani a közoktatási törvényt is. Csak az az iskola lehet életképes és demokratikus, amely a tudás megszerzésére ösztönöz, de alkalmazkodik a tanulók adottságaihoz, segít megtalálni az utat saját tehetségükhöz. Úgy ösztönöz, ahogy Weöres Sándor írta: “Alattad a föld, / Fölötted az ég, / Benned a létra.ö - és azon neki kell elindulni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tartom véletlennek, hogy az osztályozás körül robbant ki a nagy társadalmi vita. Parázs vita keletkezett. Nem véletlen ez, hiszen az iskolai nevelés mai rendszerében az értékelés központi helyet foglal el. Ezt előre lehetett tudni, a komprehenzív iskolákról írott szakirodalom előre jelezte. Mert nem a tanítás vagy a nevelés játssza a fő szerepet, hanem az értékelés. Hát nem furcsa ez? Pedig rendszeresen, állandóan felesküszünk a nevelés primátusára, szórendet is változtatunk, azt mondjuk, hogy oktatási-nevelési iskolából nevelési-oktatási iskolát akarunk, és mégse változik semmi.

Jó-e az, ha az iskola világában a legfőbb motiváló tényező az érdemjegy és a bizonyítvány, a gyerek megítélésében az osztályzat a mérce? Ebben a világban már nem az ember az ember mértéke - ahogy Loránd Ferenc professzor úr írta a “Hét kérdés - hét válasz az értékelés funkcióiról és eljárásrendjéről a komprehenzív iskolábanö című művében. Miért áll a centrumban az értékelés? Mert valójában nem értékelésről van szó, hanem osztályozásról, az osztályozás pedig a szelektív iskola és iskolarendszer elsődleges társadalmi funkciója. A szelektivitás és az osztályozás ikrek.

Kiiktatható-e ezek szerint az iskola szelektív funkciója? Erre az a tudomány válasza, hogy nem, csak korrigálható. Itt most korrigálunk. Az iskolai szelekciónak a társadalmi pozíciók megszerzésében döntő szerep jut, ezért arra kell törekedni, hogy az iskola a lehető legkisebb mértékben szelektáljon a tanulók paramétereitől determináltan, és a lehető legnagyobb mértékben képes legyen igazodni a gyermekek természet adta lehetőségeihez. Ennek előfeltétele az, hogy emberfolyamatnak fogjuk fel az oktatási folyamatot.

(19.50)

Tisztelt Ház! Az egész életen át tartó tanulás megalapozása csak a kulcskompetenciák fejlesztése révén valósítható meg. A törvénytervezet ezek fejlesztésére törekszik. A megalapozás a közoktatás teljes időszakában történik. A nevelési-oktatási célok kijelölése során el kell érni, hogy a következő kulcskompetenciák kapjanak hangsúlyt: tanulási technikák; demokráciatechnikák - mondjuk, a diákönkormányzatban -; intelligens tanulás; alkalmazó tudás; eszköz jellegű kompetenciák, nyelvi, kommunikációs, matematikai, informatikai és médiahasználati kompetenciák rugalmas és rutinszerű alkalmazása; szociális kompetenciák, társadalmi viszonyrendszerek felismerésének képessége; értékorientáció.

Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A törvénytervezet olyan közoktatás-filozófiát képvisel, amellyel helyt lehet állni az Európai Unióban. Ezért támogatom, és elfogadásra ajánlom.

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu