DR. BALOGH MIKLÓS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Révész Máriusz képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy az általános műveltség nagyon nagy dolog, és abból nem lehet engedni. De nem biztos, hogy ezt az iskolában szerzi meg az ember, mint ahogy - a legújabb kutatások szerint - az ismereteinek körülbelül 30 százalékát, tehát ismeretünk nagy részét máshonnan szerezzük, pláne a technika ilyen csodái közepette, kapjuk a laptopokat, mindenki tudja, de a tanulóknál is így van.

A másik pedig: ez szemléletváltozás, ma a tanítás nem úgy megy, hogy üres vödörben hordjuk a vizet, és az üres fejeket töltjük meg tudással; partnerség van, a tanulóktól sokkal többet tanulunk, mint gondolnánk, és tanulni is kell.

Tehát a lényeg az, amit mondani szerettem volna, hogy az általános műveltség nagy dolog, és az kell ahhoz, hogy utána specializálódni tudjon az ember. Úgyhogy azt hiszem, ebben nincsen ellentmondás, és a kormányprogramban is ez alapvetően kiemelt szerepet kap, hogy igenis a tudás, a műveltség elsődleges dolog. Úgyhogy nem hiszem, hogy ellentmondásba kerültem volna. De nagyon örülök annak, hogy ebben egyetértünk, mert később ez tudja megalapozni a mindenféle specializációt, azért hoztam fel a példát is. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu