DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Valóban egy ritka pillanat, amikor a két oldal számos dologban egyetért, de éppen ezért tartom nagyon fontosnak, és talán ezt ellenzéki oldalról könnyebb megmondani, hogy igen, nagyon jó volt, hogy a felsőoktatásban dolgozó oktatók bére, ha nem is arra a szintre, ami, mondjuk, az európai csatlakozásnál elvárható, de a korábbiakhoz képest emelkedett.
Ugyanakkor sajnálatosnak tartjuk, hogy ezt az emelést, és ebből az aspektusból erről ritkábban szoktunk szólni, önkormányzatoknál inkább, ennek a pénznek a jelentős részét az oktatási intézményeknek kell kigazdálkodni, és sajnálatos módon ennek egy jelentős részét a kutatásra szánt összegből kell elvenni. Ezt már viszont nem tartjuk jónak, és gondolom, az intézmények ezért felelős vezetői sem tartják ezt olyan szerencsés megoldásnak.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés