DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenekelőtt szeretném felhívni Révész Máriusz képviselőtársam figyelmét, hogy lehet, hogy ez a törvény egy haldokló, kipusztulófélben lévő 4 százalékos párt hattyúdala, de ezt a törvényjavaslatot a Magyar Köztársaság kormánya nyújtotta be, és jelen pillanatban, ha itt végignéz, akkor szocialista képviselők azok, akik e mellett a törvényjavaslat mellett kiállnak. (Sági József: Elég szomorú!) Úgyhogy szeretném jelezni Lehet, hogy szomorú, képviselő úr, nekünk is nagyon szomorú volt, amikor önök kiálltak az önök törvényjavaslata mellett, higgye el nekem. (Sági József közbeszólása.) Itt sírtunk, krokodilkönnyeket hullattunk.
Én voltam az a tréfás szocialista képviselő, aki azt mondta, hogy majd kitépnek a könyvekből lapokat. Tisztelt Képviselő Úr! Továbbra is tartom. Nem azt, hogy könyvekből lapokat kellene kitépni, én a könyvet szentnek tartom. Én azt mondom, hogy körülbelül arra az ellenérvre, ami ilyen komoly megfontolásra épül, hogy nem lehet tananyagot csökkenteni, ha több ismeret van a tankönyvben, mint amennyit el kell sajátítani, mert akkor majd nem tudják használni a gyerekek, egy ilyen komolyságú ellenérvre nagyjából ilyen komolyságú válasz az, ami méltó. Ön is tudja, én is tudom, ez úgy butaság, ahogy van. Ez akkor ott hirtelen önnek eszébe jutott, hogy ez egy milyen jó ellenérv még a tananyagcsökkentés mellett, hogy de hiszen a tankönyvekből nincs kihúzva, nincs leragasztva, nincs kisatírozva, kivágva, kitépve az az anyagrész, amit nem kell megtanulni, és erre ezt ön gyorsan elsütötte.
Ami a finanszírozási garanciát illeti, képviselő úr, kéretik nem elfelejteni, hogy önök voltak azok, akik 80 százalékról 90 százalékra emelték ezt a törvényjavaslatban, majd önök voltak azok, akik ezt úgy, ahogy van, elfelejtették. Minden egyes költségvetési törvényjavaslatban, amit önök benyújtottak, ez a passzus fel volt függesztve, hogy pont erre az évre nem érvényes.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés