DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Még mindig évismétlés; közben Arnóth képviselő úrral itt magánbeszélgetést folytattunk, neki már elmondtam ezt. Ha jól emlékszem, Ranschburg Jenő írt le valahol egy állatpszichológiai kísérletet. Egy majomnak odaadtak egy dobozt, amin valamilyen zárszerkezet volt, és a majom kinyitotta, csak azért, mert játszott vele, érdekelte. Egyre bonyolultabb és bonyolultabb zárszerkezeteket nyitott ki a majom. Aztán egy idő után rátértek arra, hogy a dobozba, ami egyébként rácsos volt, betettek egy banánt. És amikor a majom kinyitotta a dobozt, akkor megehette a banánt. Egy idő után úgy rászokott erre a jutalomra, hogy akkor, amikor nem volt a dobozban banán, akkor nem nyitotta ki.
Tehát némileg hasonló a helyzet a gyerekkel is. A gyerek kiskorában, azt is szoktuk mondani, gyermekien kíváncsi. Motivált, mert érdekli az, amiről szó van, érdekli a tanulás. Teljesen felesleges őt - ezzel a buktatom, továbbengedem, ötös, egyes, négyes, banya, mókus, csillag, piros pont, fekete pont - idejekorán hozzászoktatni egy másfajta motivációhoz, mint ami az ő természetes motivációja, természetes emberi motivációja, az tudniillik, hogy kíváncsi.
A másik kérdés a szerkezet. Tessék nekem megmondani, tisztelt Révész Máriusz képviselőtársam, ugye, a 8+4-es iskolaszerkezet az, amit önök olyan nagyon védenek, és azt állítják, hogy mi meg fel akarjuk bontani. A nyolcosztályos iskolaszerkezethez mi köze van annak, hogy a tanító 4-ig vagy 6-ig taníthat? Mitől bomlik meg a 8 osztály attól, hogy nem 4-ig, hanem 6-ig taníthat? Hát, ami meg ezt az Aratót illeti, ez nem alázatos; mi is mindig mondjuk neki, de nem akar. (Derültség. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: 1:1!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés