DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én szívesen fizetek Sági képviselőtársamnak egy láda sört, ha megmutatja a Magyar Szocialista Párt programjában azt a passzust, miszerint nem fogunk hozzányúlni a közoktatási törvényhez. Nem volt benne ilyen, ugyanis kifejezetten azt ígértük, hogy hozzá fogunk nyúlni. Nyugalmat azt ígértünk, képviselő úr, csak félreértés ne essék, nem önöknek ígértük a nyugalmat, hanem az iskoláknak. Hogy önök idegesek lesznek attól, amit beterjesztünk, ezt a kockázatot bekalkuláltuk ebbe az egész törvénymódosításba, tessék nekem elhinni!

Ön azt mondja, hogy konszenzus alakuljon ki. Mi is nagyon szeretnők, ha konszenzus alakulna ki, csak sajnos önökkel konszenzusra csak azon az alapon lehet jutni, hogy minden úgy van jól, ahogy az Orbán-kormány ezt május 27-én átadta. Abban, ha mi ebben bármin változtatni akarunk, abban már nincs konszenzus.

Tisztelt Képviselő Úr! Ebben az esetben, ha konszenzusra törekednénk, vagyis semmin nem változtatnánk, akkor az állampolgárok joggal kérdezhetnék meg, hogy akkor miért is szavaztunk mi tulajdonképpen többségünkben a szocialistákra és a szabad demokratákra. Tudom, hogy önök is ugyanezt kérdezik, de tőlünk az állampolgárok fogják kérdezni, és ezt mi nagyon nem szeretnők.

Tisztelt Képviselő Úr! Ez nagyon jól hangzott, hogy a kistelepüléseken bosszút akarunk állni. Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy van annak a magatartási tünetcsoportnak egy megnevezése, amikor valaki minden törekvésben valami rejtett célt lát, valami olyat, ami ártásra, tönkretételre, elpusztításra irányul, az egész világ, tulajdonképpen mindenki, aki rajtam kívül van, összeesküszik ellenem, és csak arra tör, hogy nekem minél rosszabb legyen. Képviselő úr, az ilyet paranoiának hívják. (Taps az MSZP soraiban. - Sági József: Én MSZP-nek nevezem!)

Forrás: parlament.hu