TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Természetesen attól, hogy egy iskolarendszer sokszínű, még lehetne jó. Egyébként Lezsák képviselő úr megjegyzése, kijelentése után nyomtam meg a gombot. Én elhiszem, hogy képviselő úrnak rémálom, hogyha a Szocialista Párt van kormányon, de szeretném emlékeztetni önt is, Révész Máriuszt is, hogy meg kellene nézni a statisztikát, hogy Magyarországon mikor, melyik időszakban hoztak létre nyolcosztályos gimnáziumokat és hatosztályos gimnáziumokat. Jelzem, hogy 1994-ben, az MSZP kormányra kerülése után stabilizáltuk az általános iskolákat, feltételhez kötöttük a hat- és nyolcosztályos iskolák szervezését, és gyakorlatilag attól az időponttól kezdve megszűnt az új hat- és nyolcosztályos gimnáziumok szervezése; kivéve a nem állami, nem önkormányzati szférát, ahol nyilván kevesebb befolyása van a kormányzatnak. Tehát jó volna, ha a tények mellett maradnánk.

Egyébként a kisiskolák helyzetéről, a falusi iskolák problémaköréről hozzászólásomban részletesen kívánok szólni; nevezetesen abból a szempontból, amely szempont szerint a mostani törvénymódosítás ezeket az ügyeket érinteni fogja. Miután nem biztos, hogy azt a hozzászólásomat a jelen lévő képviselők még meg fogják várni, mert a vége felé kerül rám a sor, ezért szeretném jelezni, hogy e miatt a beterjesztett törvényjavaslat miatt egyetlenegy általános iskola sem fog megszűnni. Ha meg fog szűnni valamilyen oknál fogva, annak nem a most beterjesztett törvénymódosítás lesz az oka.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu