DR. MAGYAR BÁLINT oktatási miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az óvodai nevelést rendkívül fontosnak tartjuk, nemcsak a kötelező ötéves kortól, hanem korábbi időponttól is. Ennek érdekében jelentősen emelkedtek az óvodai normatívák: míg 2001-ben 115 600 forint jutott egy gyermekre óvodában, 2002-ben pedig 130 ezer, 2003-ban már 182 ezer forint volt az óvodai normatíva, amely 40 százalékos normatívaemelésnek felelt meg, magasabbnak, mint általában a közoktatásban. A kistelepülések külön támogatásban részesülnek, 12 ezer forint/gyermek összeg esik így rájuk támogatásként.

Ez a probléma, amit említett, egy speciális probléma, hiszen egy nagyobb település egyik külső részén lévő óvodáról van szó, tehát a további, a még kisebb településeket érintő támogatásokra nem tud igényt tartani. Ugyanakkor a kormány jelentősen támogatja szeptembertől az óvodai étkeztetést is, hiszen a rászoruló gyermekek számára ingyenessé tesszük az óvodában az étkeztetést, 2004-től az általános iskolák alsó tagozatában, majd 2005-től a felső tagozatban, és így tovább. Ez azt jelenti, hogy ilyen ösztönzőkkel is elő akarjuk segíteni, hogy a rászorult családok a gyermekeiket óvodába vigyék.

Ez év szeptember 1-jétől egyébként a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyermekek részére az óvodában további 50 százalékos kedvezményt, tehát ingyenes étkeztetést kell biztosítani ennek a programnak a keretében.

Az, hogy mi a település felelőssége a fenntartásban, arra azért megjegyezném, hogy a helyi önkormányzat nemcsak a gyermek ötéves korától köteles gondoskodni arról, hogy óvodai nevelésben tudjon részesülni. Ha a gyermek napközbeni ellátását a helyi önkormányzat más módon nem tudja megoldani, például családi napközi működtetésével, akkor az óvodai nevelést az érintett gyermekek részére köteles biztosítani. Tehát az adott település a nyolc kilométeres távolságra lévő óvodát nem szüntetheti meg, hacsak más módon nem képes saját maga teljesen gondoskodni a gyermekek óvodai ellátásáról.

Forrás: parlament.hu