DR. MAGYAR BÁLINT oktatási miniszter: Egy parlamenti pártnak joga vizsgálóbizottságokat kezdeményezni. Ezt az ügyet én nem tekintem olyannak, amelyben vizsgálóbizottságot kellene felállítani. A parlament oktatási bizottsága vagy az önkormányzati bizottsága, akár a kettő összevontan is alkalmas arra, hogy ezeket a kérdéseket többszörösen megtárgyalja.

A lényeges inkább az, hogy mi az, amit egy kormányzat nyújt annak érdekében, hogy ezek a gyermekek mindenképpen óvodai ellátáshoz jussanak. A korábbi kormányzati időszakhoz képest egyrészt az anyagi forrásokat is növeltük ezen a téren, jelentősen, ahogy ezt kifejtettem, támogattuk a rászoruló szülőknek azt a lehetőségét, hogy a gyermekeik ingyen étkezhessenek az óvodában, ráadásul egy olyan jogszabályi kötelezettséget fogalmazunk meg és fogalmaztunk meg, amely nem teszi lehetővé azt, hogy önkormányzat óvodáskorú gyermekeket ellátatlanul hagyjon. Ha ezt megteszi egy önkormányzat, akkor nem a törvényeknek megfelelően, nem a törvények szellemében jár el, akkor nem tartja be a törvényeket, ezen pedig önmagában egy parlamenti vizsgálóbizottság nem segítene, hanem eleget kell tenni a törvényi kötelezettségeknek. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu