ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Elkezdjük mai munkánkat. Köszöntöm jelen lévő képviselőtársaimat, miniszterelnök urat, a kormány tagjait, és köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésünk munkáját akár itt az ülésteremben, akár a televízió előtt, a rádió mellett.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 26. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Világosi Gábor és Vincze László jegyző urak lesznek segítségemre.

Kérem jelen lévő képviselőtársaimat, foglalják el helyüket, csipkártyájukat helyezzék az olvasóba. S kérem képviselőtársaimat és mindenkit, aki az ülésteremben tartózkodik, hogy mobiltelefonjaik használatával ne zavarják az ülés menetét.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja a mai napra Fónagy János képviselő urat, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja a 2003. május 13-ai ülésnapra Fülöp István képviselő urat, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja pedig Bőhm András képviselő urat frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta. A frissen megválasztott frakcióvezető-helyetteseknek kívánok további jó munkát mindannyiunk nevében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy a köztársasági elnök úr átiratot küldött az Országgyűlésnek, amelyben miniszteri, illetve államtitkári megbízás alóli felmentésről és új miniszteri kinevezésekről tájékoztat. Felkérem Vincze László jegyző urat, ismertesse az átiratot. Jegyző úr!

Forrás: parlament.hu