DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Úgy tűnik, hogy az ön által elmondottak csak bizonyos szegmensében tekintették át az elmúlt egy évet, és meglehetősen nagy hektikusság tapasztalható abban, hogy bizonyos ügyeket hogyan is ítél meg ellenzékből a Magyar Demokrata Fórum, és mi a vélemény azokról a folyamatokról, amelyek Magyarországon lezajlottak az elmúlt egy évben. Ha önök nem értenek egyet azzal, hogy Magyarországon történt egy viszonylag komoly, 50 százalékos bérnövekedés a közalkalmazotti körben, akkor ebben a kérdésben világossá tehetik az álláspontjukat. Ha nem értenek egyet azzal, hogy a korábbi időszakban a magyar társadalomban elég sok helyen bekövetkezett lemaradást a Megyessy-kormány megpróbálta behozni, és ennek érdekében lépéseket tett, akkor ezt is el lehet mondani, ebben is lehet véleményt alkotni, és adott esetben bizonyos kérdésekben még közös álláspontot is ki lehet alakítani. Ha nem értenek egyet azzal, hogy a kormány a lemaradó csoportokat megpróbálta felzárkóztatni az elmúlt időszakban, akkor ezt az álláspontjukat is elmondhatják, és bizonyára vannak olyanok is, akik ezzel egyetértenek.
Azonban az a felsorolás, amit ön elmondott, két ponton bizonyosan nem felel meg a valóságnak. Az első: a múlt év nyarán valóban a Magyar Demokrata Fórum frakciója nem értett egyet a száznapos program elfogadásával és nem szavazta meg, ennek ellenére a parlament több mint 90 százaléka megszavazta. S amikor ez tavaly elfogadásra került, akkor megvolt a költségvetési fedezete az ebben foganatosított intézkedéseknek. Ezt akkor nagyon szépen bemutatta itt a parlamentben valamennyi kormánypárti képviselő, aki a vitában részt vett, és a magyar kormány is bemutatta. Akkor ez kerek számban kifejezve 160 milliárd forintot jelentett a múlt évi költségvetésnél. (Taps a Fidesz soraiban.)
Téves az a beállítás, amely a képviselő úr hozzászólása alapján azt mutatja, hogy a múlt évi költségvetési hiány nagysága ezzel a 160 milliárd forinttal érte el azt a mértéket, amire a képviselő hivatkozott, hiszen mindannyian tudjuk, hogy nem ez a 160 millió forint határozta meg a 2002. évi költségvetési hiány nagyságát, hanem a ránk hagyott örökségnek azok az elemei, amelyeket a múlt évben rendbe kellett tenni, mint például a Magyar Fejlesztési Bank tőkehelyzetének a rendezése. De most nem akarom végigsorolni azokat a tételeket, amelyek jelentős mértékben az előző, Orbán Viktor által vezetett kormány ténykedésének ránk maradt örökségeként kellett hogy egyenesbe kerüljenek a múlt év végével.
Képviselő úr hozzászólását pontosítva - aki azt mondta, hogy a múlt évben pótköltségvetésre került sor - azt is szeretném elmondani, hogy a múlt évben nem volt pótköltségvetés az Országgyűlés előtt. A múlt évben a költségvetési zárszámadás részeként került sor annak elfogadására, amiről jelen pillanatban beszélünk.
Az a hivatkozás, amely képviselő úr részéről elhangzott arra nézve, hogy hogyan alakulnak a makrofolyamatok ebben az évben Magyarországon, egy ponton bizonyosan nem állja meg a helyzet, nevezetesen, amikor arra hivatkozik, hogy az infláció mértéke kedvezőtlenül alakul. Ha csak a mai újságok címlapját megnézi a képviselő úr, illetve azokat a számításokat, amelyeket hivatalosan az arra hivatott magyar intézmény, a Központi Statisztikai Hivatal közzétett, akkor láthatja, hogy az inflációs folyamat Magyarországon ebben az évben kedvező, éppen az áprilisi ismert inflációs adat a legkedvezőbbnek illetett jelzővel van aposztrofálva, mégpedig okkal, hiszen valóban kedvező. Ezzel együtt természetesen nem akarom azt mondani, hogy valamennyi gazdasági mutató kedvezően alakul ebben az évben. Az ismert nemzetközi körülmények miatt Magyarország gazdasági növekedésének a feltételei kedvezőtlenebbek, mint azt vártuk. Az európai trendek kedvezőtlenebbek, az iraki háború kedvezőtlenül hatott az egész világgazdaságra, így Magyarország gazdaságára is.
Ezzel együtt úgy ítéljük meg, hogy a magyar kormány részéről jelen pillanatban nincs szükség arra, hogy érdemben befolyásolja a költségvetési folyamatokat, hiszen az áprilisi hiány mértéke - szintén ismert, publikus adat - mindössze 4 milliárd forinttal tér el a várt értéktől; 397 milliárd forintos hiány volt tervezve aktuális értékként, és 401 milliárd forintos hiány teljesült. Ezért nincs ok arra, hogy bárki vészharangot kongasson ebben az esetben. Meggyőződésünk szerint a fő folyamatok 2003-ra tarthatók lesznek, és bízom benne, hogy a képviselő úr által elmondott pesszimista jóslatok nem fognak valóra válni, hanem sokkal inkább a realisták valósulnak meg. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés