SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A helyi társadalmak fontos szereplői az önkéntes tűzoltó egyesületek, persze ott, ahol egyáltalán képesek mint önálló jogi személyek a működésükhöz szükséges támogatást előteremteni.

Egy-egy település lakosságának a mentő tűzvédelem szempontjából fontos kérdés, hogy működik-e önkéntes tűzoltó egyesület a településen. Teljesen természetes, hogy a tűz- és káresemények megelőzésének, felszámolásának fontos szereplője lehet a helyben működő önkéntes tűzoltó egyesület a hivatásos önkormányzati tűzoltóság, illetve a köztestületi önkéntes tűzoltóság vonulós egységeinek kiérkezéséig. Ezért fontos számomra, hogy Magyarországon milyen nagyságrendű támogatás biztosított az önkéntes tűzoltó egyesületek részére 2003-ban, és ez milyen módon kerül felosztásra.

Sajnos a 2003. évi állami költségvetés elfogadásakor a Magyar Demokrata Fórum képviselői hiába nyújtottak be módosító indítványt, és kívánták 100 millió forinttal megnövelni a több éve 200 millió forintos nagyságrendben rendelkezésre álló támogatást, ez nem vezetett eredményre. Ez is oka annak, hogy az 1993-ban még 1700 működő önkéntes tűzoltó egyesületet regisztráló Magyar Tűzoltó Szövetség 2003-ban már ennek csak kevesebb mint a felét tarthatja számon.

A mai kérdés azért jelent aktualitást, hiszen a belügyminiszter asszony asztalán van annak a 200 millió forintos összegnek a felosztása, amire a javaslat megérkezett. Ebben a 200 millió forintból mindösszesen 110 millió forint juthat el közvetlenül az önkéntes tűzoltó egyesületek részére, 90 millió forint pedig csak közvetett támogatásként. Amennyiben ez a javaslat aláírásra kerül ebben a formában, akkor ez az önkéntes tűzoltó egyesületek további ellehetetlenüléséhez vezethet, különösen akkor, hogyha a 35,5 millió forintos, irodai szolgáltatásra szánt támogatás is belekerül ebbe.

Kérdezném tehát az államtitkár urat: milyen sorsot szán a Belügyminisztérium az önkéntes tűzoltó egyesületeknek?

Várom megtisztelő válaszát.

Forrás: parlament.hu