SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Mindaz örömteli, amit válaszában elmondott, a 21-es főközlekedési út hat előzősávjának a megépítése rendkívül indokolt, annál is inkább, mert az utóbbi időszakban rendkívül sok súlyos közlekedési balesetről szerezhettünk tudomást; egy hét alatt sajnos egy halálos és egy súlyos, életveszélyes sérülést okozó baleset következett be a 4-es tervezett előzési szakaszon Pásztó közelében.

Amikor a területfejlesztési tanácsot és a Nógrád megyei közgyűlést említette mint egyeztetésre felkért szervet, én úgy gondolom, hogy talán a Nógrád Megyei Közútkezelő Közhasznú Társaság véleményét is figyelembe kellett volna venni. Az ő véleményük szerint egyértelműen a 4-es számú gyorsítósáv és a Pásztót elkerülő szakasz megépítése együttesen lett volna indokolt. Úgy gondolom, hogy ez a helyzet most sem változott, ez 2005-ben történhetett volna meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Kérem tehát, hogy feltétlenül a 4-es számú előzősávval együtt épüljön meg a Pásztót északi irányban elkerülő út. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu