DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Miért tételezi fel Schvarcz képviselő úr - elnézést, elnök asszony (Derültség.) -, hogy annyira balgák az egyházak, hogy gazdaságtalan tevékenységet folytassanak, hiszen az OEP nem az ágyat finanszírozza, hanem az ágyon lévő beteg gyógyítását finanszírozza - ebben, gondolom, egyetértünk. Úgyhogy én nem hiszem, hogy az egyik oldalról bizalmatlanságot tételeznek fel, ugyanakkor ugyanezt a bizalmatlanságot táplálják a másik oldalról. Ezek a módosítások nem arról szólnak, hogy az állam az eddigiek folyamán az egyházak kívánalmait nem teljesítette, nem erről szólnak. Ezek a módosítások arról szólnak, hogy az állam és az egyház közötti törvényi szabályoknak megfelelően szülessen meg ez a törvény is. Ezen gondolkozzanak el, szerintem ha a bizalmatlanság elmúlik, akkor meg lehet oldani ezt a problémát.

A monopóliumok kérdéséről: néhány hete olvashattuk azt, hogy Olaszországban hány gyógyszergyártó cég, illetve hány orvos kolléga került bíróság elé pont a gyógyszergyártóknak, -forgalmazóknak a nem tisztességes tevékenysége miatt, sőt az önök kormányának helyettes államtitkára nyilatkozta azt, hogy tisztában vannak önök azzal, hogy bizonyos gyógyszergyártó cégek a saját profitjuk megszerzése érdekében időnként tisztességtelen dolgot végeznek.

Az, hogy monopóliumba kerülhetnek-e, nyilvánvalóan egy gyógyszergyártó cég minden gyógyszert nem tud lefedni, de ha csak azt veszem, hogy például a kardiovaszkuláris szerek esetében van egy gyógyszergyártó cég és van egy másik, és az egyik monopóliumba kerül, de kiderül, hogy a másiknak a készítménye a betegellátás szempontjából sokkal hatásosabb, akkor már a monopólium kialakulásának következtében az ellátás biztonsága, magas fokú színvonala és a gyógyítás szabadsága veszélybe kerül, sérül, ezért gondolnánk többek között azt, hogy nem lenne jó hagyni, hogy piacot vásároljanak maguknak.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu