DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Nem tudom, hogy merjek-e előhozakodni a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia levelével, amely február 12-én kelt, és amelyben azt írják, hogy február 7-én személyesen egyeztettek a törvényről, majd február 12-én e-mailen megkapták a változatot, majd ahhoz különféle módosító javaslatokat tehettek, és megköszönik miniszter asszonynak, hogy ezeket a módosításokat befogadták a szövegrészbe. De itt van a református egyház és a Zsidó Hitközségek Szövetségének levélmásolata is, amely januári és februári időről szólt. Tehát nem igaz, hogy az egyházak ezzel a törvényjavaslattal szemben tettek valamilyen ellenvetést.

A másik pedig, Csáky képviselőtársamnak mondanám, hogy 1500 milliárd hiányzik jelenleg durván a rendszerből. Beszélhetünk itt bármiről, hogy stróman jön be, ilyen tőke jön be, olyan tőke jön be. Ha most nem hozzuk be ezt a pénzt, és nem pótoljuk ezt az elmaradást, akkor a betegek nem tudnak várni arra, hogy most a GDP és a gazdasági növekedés annyira felmegy, hogy majd ezt a pénzt költségvetési forrásokból pótoljuk.

Visszakérdeznék, Gógl képviselőtársam: és korábban mennyi endoszkópjuk volt, és minden esetben teljes palettával rendelkeztek, és mind vadonatúj volt a Szent György Kórházban?

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu