HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Amíg hallgattam Mátrai Márta képviselő asszonyt, először is arra gondoltam, hogy a Fidesz néhány képviselője különböző bizottságokban támogatta ezt a javaslatot, ami előttünk áll, úgyhogy feltehetően Mátrai Márta magánvéleményéről van szó. Ezt igazolja számomra az a meglepő állítása is, amelyet a beszéde második részében tett, amikor azt mondta, hogy az Európai Unión belül a különböző konzervatív és kereszténydemokrata kormányok Ausztriában, Franciaországban egészen hasonló nyugdíjreformban gondolkodnak, mint a Magyar Szocialista Párt. Ebből két dolog következik: vagy az, hogy a nyugati konzervatív, kereszténydemokrata kormányok ostobák, és egyáltalán nem értenek a nyugdíj- és szociális kérdésekhez, vagy pedig az, hogy amit Mátrai Márta és a Fidesz egyes képviselői ebben a témában állítanak, köszönő viszonyban sincs a szociálpolitikai valósággal, Európa helyzetével.

Az európai uniós csatlakozási kampány során többször hallottam azt a kérdést: igaz-e, hogy ha belépünk az Unióba, akkor csökkenni fognak Magyarországon a nyugdíjak? Most megértem, hogy hol van ennek a kérdésnek a forrása; nyilván az ön és az önhöz hasonló Európai Unió-ellenes szónokok keltették ezt a hamis érzést az emberekben, ami nyilvánvaló képtelenség. Egyrészt azért, mert a meglevő magyarországi törvények szerint is a nyugdíjakat az uniós csatlakozástól függetlenül emelni kell, másrészt az Unióba belépve nyilvánvalóan a jövedelmi szint nőni fog, és ennek következtében a nyugdíjak is nőnek Magyarországon, harmadrészt pedig az európai közös valutához való csatlakozás során az infláció szükségszerűen csökkenni fog Magyarországon. Idén egyébként már a Nemzeti Bank - nem Szocialista Párthoz közel álló - vezetője szerint az infláció 26 esztendős, soha nem látott mélységbe fog csökkenni Magyarországon; ennek következtében nyilván a nyugdíjak is többet fognak érni. Ilyen értelemben tehát amit ön mondott, annak szerencsére semmi köze sincs sem az Európai Unióhoz, sem a nyugdíjakhoz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), sem a nyugdíjasok helyzetéhez, kizárólag az ön képzetéhez.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu