IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. A 17. módosító javaslat e) pontja, amely a 9. §-t szándékozik kiegészíteni, pontosan így szól: „
Az egyházi intézmények a kormánnyal kötött külön megállapodás alapján vesznek részt az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásában.ö Végeredményben erről van szó.
Schvarcz képviselőtársam és Vojnik Mária képviselő asszony is itt az ellátás felelősségéről beszélt. Természetesen itt van megalapozva; az nem tartozik az ellátás felelősségéhez, ha egy olyan szervezetre hárítom az ellátásnak az elosztását, amely gyakorlatilag nem rendelkezik ezzel a pénzeszközzel. Az állami finanszírozást az önkormányzat is csak elosztja, és itt gyakorlatilag ezeket az egyházi intézményeket odadobjuk az önkormányzatoknak, amelyek amúgy is ezen a kasszán marakodnak. Tehát egyszerűen abszurd maga a javaslat; annyira abszurd, mint ahogy maga az a megközelítés, hogy egy monopolhelyzetben lévő gyógyszergyártó, vagy ha nem is teljesen monopolhelyzetben lévő gyógyszergyártó, a tulajdonosi jogosítványai szerint, tehát mint egészségügyi szolgáltató fog illedelmesen viselkedni.
Kérem, eleve ellenkezik az európai versenyjoggal az, hogy egy szabadpiacra bevonul egy tulajdonos, aki ott megalapozatlan előnyöket élvez. Ne mondja nekem azt senki, hogy ha egy kórházban tíz gyógyszer versenyezik azon a piacon, például szívgyógyszer vagy bármilyen területen, és oda bevonul egy ilyen multi, akkor az majd az ellentábornak vagy pontosan az ő konkurensének a gyógyszerét fogja ott alkalmazni. Kérem, most sem erről szól a történet, most is egészen durván beavatkoznak az orvosoknak a belügyeibe, hogy milyen gyógyszert írjanak fel. Nyíltan korrumpálják a magyar orvosi kart, hogy ki, hova, milyen gyógyszereket írjon fel, hova utaztassa azt az illető kórházi vezetőt.
Ne csukjuk már be a szemünket! Ezzel odadobjuk a profitszerzésnek az olyan területére az egészségügyet, ami egy egészségügyi szolgáltatásban, ahol az Alkotmánybíróság is kimondja, hogy az egészségügyben a korlátozott versenynek a joga fennáll, mi egy korlátlan, szabad versenyt akarunk rászabadítani egy olyan területre, ahol az embereknek az egészsége a tét.
(18.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés