DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Liberális szabad demokrata és lenemzetárulózott képviselőként szeretném önökkel közölni - bár hozzátéve, hogy Németh Zsolt szájából ez akár felnemzetárulózásnakö is tekinthető -, hogy a 2000-ben meghozott státustörvény három éve tartó vesszőfutása megelőzhető lett volna akkor, ha a parlament mindkét oldalán hallgattak volna a szabad demokrata érvekre. (Felzúdulás a Fidesz soraiban.)
A státustörvény megbukott. Ennek az oka persze nem az volt, hogy mi ellene szavaztunk, hanem ennek az oka azok az érvek voltak, amelyek miatt a szabad demokraták akkor nem támogatták a törvényt. Ez volt a diszkrimináció, a szomszédos országokkal való kapcsolatok tönkretétele, az európai intézményekkel való kapcsolatok felrúgása, a velük való konzultáció hiánya.
Tisztelt Országgyűlés! Az a törvényjavaslat-módosítás, amelyet a MÁÉRT-on elfogadtunk, ezeket a hibákat kiküszöböli, éppen ezért a szabad demokraták örömmel támogatják ezt a javaslatot, mert ez valóban segít a határon túli magyaroknak, de segít a Kárpát-medence összes országának ahhoz, hogy az európai megoldásoknak megfelelően támogassák az ottani kisebbségeket, és ezáltal integrációjukat is szolgálja.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesznek ez a törvényjavaslat nem kell; annak a Fidesznek, amelytől éveken keresztül azt hallottuk, hogy ha a határon túli magyarok valamit akarnak, akkor nekünk kötelességünk mögéjük állni. Most pedig, tisztelt Országgyűlés, miközben a határon túli magyarság 95 vagy 98 százalékát képviselő szervezetek támogatják ezt a törvényjavaslatot, a Fidesznek most sem kell ez a törvény, ami csak arra hívja fel a figyelmet, hogy a Fidesznek csak maga a törvény volt a fontos kampányeszközök céljára, számunkra azonban a törvény végrehajtása a fontos annak érdekében, hogy ezzel segíthessünk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a magyarságnak, a Kárpát-medencének és Európa egészének.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban. - Révész Máriusz közbeszól.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés