DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Pósán Képviselő Úr! Kevesebb is elég lesz, mint két perc. Ha már jegyzőkönyvekre igyekszik hivatkozni, akkor éppen a mai ülés jegyzőkönyvét is majd visszamenőlegesen föllapozhatja, én ugyanis kellő figyelemmel arról beszéltem, ha például a diákönkormányzat vagy a kollégium önkormányzata fölkéri valamilyen közösségi munkára vagy annak a szervezésében való közreműködésre, akkor milyen magatartást vagy milyen közreműködést tanúsítson az illető diák. Úgyhogy a kedves és ne mondjam, milyen stílusú kioktatását ezen az úton én hadd utasítsam vissza!
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés