DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Egészen megdöbbentő volt, ahogyan Kozma József társunk beszélt a közösségek szervezésével összefüggésben mintegy tanulói kötelességről. Példaként azt említette, hogy ilyen lehet az, ha felkérik, hogy diákönkormányzatban vegyen részt - vagy hasonló mint kötelesség. Kedves képviselőtársam, nem tudom, ön melyik történeti korszakban él most virtuálisan, de ez egyszerűen nonszensz. Gondolja már el, amikor odamenne ön, mondjuk, Józsi bácsihoz a piacon, és azt mondaná neki, hogy Józsi bácsi, felkérnénk magát, hogy az önkormányzatban szerepeljen, és Józsi bácsi azt mondja, hogy hagyjanak engem békén, mert semmi ingerenciám nincs hozzá.
Ön azt kérdezte az előbb félhangosan, hogy mi a megfogalmazásbeli különbség a közösségi életben és a közösségi élet szervezésében között. Kérdezze meg Szabó képviselőtársát, ő el tudja ezt önnek mondani, mert a bizottsági ülésen elég világosan elmondta, hogy ő például mire lenne alkalmas vagy sem, csak fel kell lapozni a jegyzőkönyvet, megvan rá a válasz. Javasolom, hogy többet konzultáljanak egymás között.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés