DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, államtitkár úr, a válaszát. Egyértelmű, hogy az eddigi intézkedések, egyrészt a legújabbak, tehát a négynapos matrica bevezetése, a korábbiak, amiket ön is említett: az egyhetes, ami gyakorlatilag tíz napig érvényes, az egyéves, amelyik 13 hónapig érvényes, tehát ezen matricák bevezetése, illetve funkcionálása, valamint az egyik legjelentősebb, amit a válasza végén említett: a 7,5 tonna feletti járművek autópályákra való visszaterelése, azt hiszem, mind pozitív lépések.

Bízva abban, hogy további hasonló pozitív döntéseket tud hozni a minisztérium az elkövetkezendő időben - a településekkel kapcsolatos vizsgálatok hatására -, a válaszát elfogadom, legalábbis ami a 7,5 tonna feletti járművek elterelését illeti, ez jelentősen javít a Velencei-tó környéki települések (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) helyzetén is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu