GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyan nem választási, de egy ígéret, amit három percen vagy öt percen belül megszegek: mégiscsak ehhez a témához - most újra megígérem, hogy utoljára - szeretnék néhány mondatot szólni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Ne ígérd meg!) Lehet, hogy ez is ugyanolyan ironikus megjegyzés, mint amit az előbb képviselőtársam félreértett. A jegyzőkönyv kedvéért mondom, hogy amikor a buktatás tiltását liberális megoldásnak neveztem, akkor erőteljesen, mondjuk így, vigyorogtam közben, nem gondoltam én ezt annyira komolyan, hogy ez a liberális megoldás.
Az freudi elszólás volt azért, amikor képviselőtársam azt találta mondani, hogy nem gondolják önök azt, hogy ez a büntetés, és utána kijavította, hogy a buktatás a jó megoldás. Ez, azt gondolom, hogy árulkodó volt, még akkor is, ha nagyon késő van már, éjfél elmúlt.
Természetesen igen, nem tanítottam még soha általános iskolában, máshol sem, viszont jártam általános iskolába, megfordultam jó néhány közösségben, kisebb-nagyobb életkorban, és azt gondolom, hogy ez alapján nyugodtan mondhatom, hogy az az állítás, hogy fogalmam sincsen arról, hogy egy általános iskolai gyerekközösségben mi használ és mi árt, nem áll meg. Természetesen nagyon sok minden van, amiről nincsen fogalmam sem, erről, azt gondolom, hogy lehet, annak ellenére, hogy nem tanítottam általános iskolában, mint ahogy a legtöbb szülő, akinek a gyereke általános iskolába jár, minden bizonnyal nem tanított még általános iskolában, és van erről egy határozott elképzelése.
És akkor itt még egy dolgot szeretnék kérni Révész Máriusztól: talán a ma esti vitában már negyedszerre vagy ötödszörre hallottam olyan eszmefuttatását, hogy erről a pedagógusok, illetve a szülők nagy arányban így vagy úgy, vagy amúgy, azt mondják, hogy így nem jó, vagy úgy nem jó, vagy amúgy nem jó ebben a törvénymódosításban. Beszéljünk számokról, ha ismerünk kutatásokat, és egyikünk se vegye magának a bátorságot és a jogot, hogy általánosságban a szülők és a pedagógustársadalom nevében fogalmaz meg ítéleteket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) erről a módosításról.
Ha ismerünk kutatást, akkor mondjunk számokat, de ne vegyük magunknak ezt a jogot, hogy bárkinek a nevében beszélünk általánosságban! (Az elnök ismét csenget.) Elnézést.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés