JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az előző vitaszakaszban már elkezdtem mondani az érveimet két módosító indítvány mellett is. Az egyik az ajánlás 97. pontjában szerepel. Itt Szabó Zoltán szocialista képviselőtársammal kell vitáznom, aki a házirenddel kapcsolatban a fenntartó jóváhagyása mellett érvelt. Farkas Imre képviselő úrral arra tettünk javaslatot, hogy a bekezdésnek ez az utolsó mondata maradjon el. Azt gondolom, hogy a fenntartó jóváhagyásával válik érvényesséö megfogalmazás egy formális procedúra. Ha úgy rendelkezik a törvény, hogy a házirendet az illető intézmény vezetője készíti el, a nevelőtestület fogadja el, és egyetértése van az iskolaszéknek, óvodaszéknek, továbbá a diákönkormányzatnak, akkor a fenntartó feladata már nem jóváhagyás, nem elkészítés, hanem akkor válik érvényessé.
Ha belegondolunk, hogyan működik ez a gyakorlatban, akkor azt kell látni, hogy vagy formális az érvényesítés; vagy ha nem formális, hanem tartalmi, érdemi, akkor viszont elég nagy a baj, mert akkor dupla munkát végeznek az adott helyen. Tehát vagy részt vesz a fenntartó a házirend egész folyamatában, és akkor olyan házirend készül el az érintettek közreműködésével, ami jó, vagy ha nem vesz részt, akkor utólag már nem kellene ezt a dolgot jóváhagynia.
Szabó képviselő úr azt mondta, hogy a jegyzőnek illik tudnia - a jegyző viszont nem a fenntartó. A jegyzőnek persze jogászi vagy államigazgatási végzettsége kell legyen, de a házirendkészítés folyamatába korábban kell bekapcsolódnia a fenntartónak, és az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy ez működött is. Az tehát a javaslatunk, hogy ilyen formális érvényesítést ne írjon elő a törvény. Még egyszer mondom, formális ez a megkötés, és a gyakorlatban nem fog működni.
A másik indítvány, amely mellett érvelni szeretnék, a 108. pontban megfogalmazott javaslat. Indítványunk arra tesz javaslatot, hogy a törvény 41. §-ába újként bevezetésre kerülő szabályozás maradjon el. Ez a szabályozás arra irányul, hogy a szülő kérésére a hátrányos helyzetű gyermek, tanuló értékelésére a gyermek otthonában kerülhessen sor. Hisszük, hogy ez nagyon sok esetben jó megoldás lehet, viszont kötelezően előírni szerintünk túlzás. Épp a hátrányos helyzetű gyermekek otthona veti fel azt a problémát, hogy nem mindig alkalmas olyan értékelésre, amire szükség van. Nem azt gondoljuk tehát, hogy ez nem jó megoldás, azt viszont gondoljuk, hogy kötelező jelleggel előírni, ha a szülő ezt kéri, nem szerencsés. (Sági József: Ez melyik pontban szerepel?) Ez a 108. pontban szereplő indítvány, ellenzéki képviselő is tett hasonló javaslatot. Azt gondoljuk tehát, hogy a lehetősége megvan, viszont a szülő ne élhessen vele korlátlanul. Kérni kérhesse, de a kötelező jelleget hagyjuk ki ebből a részből.
Azt gondoljuk - s megint nem a saját szülői tapasztalat mondatja velünk, hanem az, amire Farkas képviselő úr utalt, hogy nagyon sok tantestülettel és pedagógussal találkozunk -, ebben a pontban veszélyt látnak a pedagógusok, azt a veszélyt látják, hogy a szülők visszaélhetnek ezzel a dologgal, és nem szolgálja azt a célt, amit a törvényalkotó szeretne megfogalmazni. Az otthon történő értékelés anélkül is működik, hogy a törvénybe így, taxatíve belekerülne, viszont elejét vesszük annak, hogy a szülők visszaéljenek ezzel a jogukkal. Amennyiben működik a dolog, biztosak vagyunk benne, hogy minden pedagógus elfogadja, él ezzel a lehetőséggel, ugyanakkor a törvény nem lesz rosszabb, ha ez kikerül belőle, mert - mint már említettem - a gyakorlatban működik ez a rendszer. Ezért azt javasoljuk, hogy a (7) bekezdés maradjon el.
Kérem képviselőtársaimat, a kormánypárti képviselőket is, a kormányt, államtitkár urat, hogy fontolják meg a javaslatunkat. A bizottsági ülésen egyelőre nem támogatta még a kormány ezt az elképzelést, de továbbra is fenntartjuk.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés