KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: Ez egy érdekes párbeszéd, tisztelt képviselő úr, mert én mondtam valamit, és ön semmit nem reagál sem a saját kérdésére, sem az én válaszomra - most valami egész másról kezdett el beszélni. Biztosan közben rájött, hogy igazam van, tehát akkor most beszéljünk másról!

Mit teszünk a vidékiekért, mit teszünk azért, hogy az országban több legyen az internetezés? Például ha mást nem, akkor az elmúlt egy esztendőben a gondolkodás középpontjába, a közbeszéd és a jövőkép középpontjába állítottuk ezt a modern technológiát.

(16.40)

Szemben az előző időszakkal, amikor három évvel ezelőtt még egy miniszter a Műegyetemen el merte mondani azokat a szavakat egy megnyitón, hogy ő nem használ internetet, és a gyermekét is tiltja tőle, és amikor még egy évvel ezelőtt arról beszéltünk, hogy a tartalmak miatt talán meg kellene akadályozni, hogy a gyermekek megrontsák magukat az internethasználattal, ma már ott tartunk, hogy másfél év helyben járás után tavaly december és idén március között - még egyszer mondom, másfél év helyben járás után - 16 százalékkal, 250 ezerrel nőtt az internetezők száma. Ez az első igazi áttörés, remélem, lesz folytatása. Ezt tesszük ezért az országért.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu