LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ebben a vitaszakaszban, ha jól számoltam, 12 módosító indítványhoz szeretnék nagyon röviden hozzászólni, illetve rögzíteni a véleményünket a jegyzőkönyv számára nagyon röviden.
Az ajánlás 97-98. pontjában szereplő módosító indítványról már Jauernik István elkezdett egy támogató véleményt megfogalmazni, ők adták ezt be, mármint Tóth Ferenc, Tóth József. Teljesen egyetértek, a házirend hagyományosan iskolai belügy, sem a jogi szemléletbe nem fér bele az, hogy a fenntartóval jóváhagyassák, és nem is életszerű az, hogy a fenntartó jobban tudja a megfelelő házirendet. Nagyon furcsa és szokatlan volna, ha az Országgyűlés, mondjuk, a Magyar Nemzeti Bank belső rendjét határozná meg.
Az ajánlás 124. pontjában többen javasoltak egy módosító indítványt. MDF-es képviselőtársaimmal együtt itt teljesen értelmetlennek tartjuk egy iskolai pedagógiai programban számszerűsíteni a házi feladatok elveit és korlátait. Attól még nem lesz kevesebb a tanulnivaló, ha azt a tanár megköveteli akár házi feladat nélkül is. A házi feladat kiadása vagy elvégzése csak segíti a diákot, de léte vagy hiánya nincs a pedagógiai munka központjában.
A 135. ajánlási pont alatt szereplő módosító indítvánnyal kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy minden intézménynek léteznek saját belső ügyei. Ezek intézése értelemszerűen nem lehet nyilvános. Különösen nincs ehhez köze olyan szülőknek, akiknek gyermekeit esetleg nem is tanítja az érintett pedagógus. Egyetértve ugyan a módosító szándékkal, bizonyos iskolai személyi ügyekhez nincs köze véleményem szerint a szülői szervezetnek, és ezt megint nagyon szerencsétlen dolog innen a parlamentből megfogalmazni.
Az ajánlás 158. pontjában szereplő MDF-es javaslatról nagyon röviden. Eleve rossz volt az előterjesztés, hiszen nem világos, hogy meddig nem lehet évismétlésre utasítani gyermekeket, 3. vagy 4. év végéig. Itt a közvéleményben és a sajtóban igen ellentmondásos ennek a megítélése és értelmezése. Meggyőződésem továbbra is az, hogy éppen abban az életszakaszban nem lehet ismétlésre utasítani diákokat, amikor ez a legkisebb stresszhatással jár; arról nem is beszélve, hogy továbbra sem tudtak választ adni arra a felvetésünkre, hogy miután szülői hozzájárulásra van szükség évismétlés esetében, mi történik akkor, ha mondjuk, az apuka meg akarja buktatni a gyereket, az anyuka nem, akkor ki fogja majd eldönteni: a nagymama vagy netán a szomszéd?
A 166. ajánlási pontban is egy MDF-es javaslat szerepel, erről nagyon röviden annyit, hogy a közoktatási megállapodástól függetlenül kellene lehetőséget nyújtani a pedagógiai szakszolgálat ellátására.
Aztán ott vannak a 184. és 187. ajánlási pontok közötti módosító indítványok, több képviselő fogalmazta ezt meg, az iskolabezárások ügyéről van szó. Az iskolabezárások ügyét csak formálisan kezeli ez a törvényhely. Arra kérem képviselőtársaimat, gondolják végig: az önkormányzat nem kötelezhető a mai törvények szerint az oktatási intézmény fenntartására, erre elégtelenek a forrásai. Az első olyan iskolabezárást, amelyet az előterjesztő javaslata ellenében eldöntenek, bármelyik bíróság jóváhagyná, hiszen kétharmados jogosítványokat nem lehet feles törvényekkel korlátozni. Ez nem jelenti azt, hogy a parlament ellenzéki fele elzárkózna egy ilyen kétharmados törvény meghozatalától, de ezt meg kell hogy előzze egy olyan tényfeltáró bizottság tapasztalatainak és javaslatainak a megvitatása, amelyet éppen a mai nap kezdeményeztünk.
Az ajánlási pontok közül a 190-esben Pósán László képviselőtársam javaslatához mindössze annyi megjegyzést fűzök, hogy egyetértek a módosító javaslattal, igenis a miniszteri túlhatalom ellenében javasolja a módosító indítvány benyújtója növelni a társadalmi szervezetek szerepét, és erről egy korábbi ciklusban, idézni is tudom, éppen Szabó Zoltán képviselő úr beszélt igen határozottan.
Az ajánlási pontok közül a 208. pontban, ugyancsak MDF-es javaslattal kapcsolatban fontosnak tartom, hogy a mérési-ellenőrzési feladatoknak legyen nevesített felelőse, ne általánosan megfogalmazott végrehajtói.
Aztán a 220-228. ajánlási pontokban több képviselő javaslatával kapcsolatban erősítem meg a módosító indítványt azzal, hogy az iskolai házirend jellemzően egy oktatási intézmény belügye. Teljesen indokolatlan ennek az elfogadásába külső szervezetek jóváhagyását előírnunk, ahogy ezt korábban fogalmaztam.
A 289., 290., 291. ajánlási pontokkal kapcsolatban - ezt fideszes képviselőtársaim fogalmazták meg - egyetértünk a módosító javaslattal, hiszen túl nagyvonalú, feltételek nélküli meghatalmazást kapna az Országgyűléstől a kormány abban az esetben, ha kormányrendelet állapítaná meg a túlóráztatás feltételeit. Lehet, hogy bizonyos sarokpontokat ezen a területen az Országgyűlésnek kellene törvényben előírnia, de meg kell mondanom, az MDF javaslata értelmében néven kellene nevezni akkor a túlórapótlékot.
Szintén ebbe a vitaszakaszba tartozik a 298. ajánlási pont alatti módosító indítvány. Meggyőződésünk, hogy az öncélú titoktartás lehetetlenné teszi a pedagógus munkáját, például iskolai segélyek megítélése, évismétlésről szóló tanári megbeszélés esetén. Emellett érdektelenné teszi a pedagógusokat a családi körülmények feltárásában, hiszen semmire sem juthat az ismereteivel, és itt egyetértek a szocialista képviselőtársaim által megfogalmazott gyakorlati tapasztalatokkal is. Néven nem akarom őket nevezni, nehogy kellemetlen helyzetbe hozzam Farkas Sándor képviselő urat.
Végezetül az ajánlás 308. pontja alatti MDF-es javaslat: teljesen szükségtelennek tartom egy újabb nyilvántartó rendszer kiépítését, hiszen a személyi igazolvány száma, az adószám, a katonaigazolvány, a személyi szám, a társadalombiztosítási jelzőszám megléte után még várható a közeljövőben a munkakönyvnek megfelelő új személyi okmány kiállítása is, azaz ez a sokféle igazolvány már önmagában is szinte sokkol bennünket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden ennyit próbáltam rögzíteni a módosító indítványokhoz az MDF nevében. Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés