LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, nemcsak éjfél után, de immár folyamatosan szerepzavarban van a parlament, mert ezt a vitát egy tanítóképző vagy tanárképző nevelési tanszékén kellene lefolytatni, nem pedig itt, a parlamentben. Ez olyan dolog, mintha arról vitatkoznánk itt, hogy most bizonyos helyzetekben, mondjuk, a fogorvos gyökértöméssel kezelje vagy húzza ki azt a fogat. Nekünk az a felelősségünk, hogy biztosítsuk a lehetőséget, hogy az egészséges fog megmaradjon, illetve gyógyuljon a beteg - ehhez kell megfelelő körülményeket biztosítani.

És igenis, kedves Gusztos Péter képviselőtársam, szemléletet kell erősíteni. Én álhumanizmusnak nevezem - bocsásson meg ezért -, mert a hat-, hétéves gyereknek azt üzenem, azt nevelem ki benne, hogy teljesítmény nélkül is érvényesülhetsz, és ez nagyon fontos, éppen ebben az időszakban, és ebben erősítem Pósán képviselő urat.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu