PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az elején határozottan visszautasítom a kormányt egyházellenességgel vádoló, alaptalan megjegyzéseit. (Moraj az ellenzék soraiban.)
A kérdésében megfogalmazottakkal kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Dunán és mellékfolyóin 2002 augusztusában kialakult árhullám okozta károk felméréséről és kárenyhítésének az elveiről egy kormányhatározat rendelkezik. A károk természeti csapás miatt következtek be, a kialakult helyzetben a kormány mindezek ellenére nem hagyta magára a károsultakat, önkéntes vállalásként - mondom még egyszer: önkéntes vállalásként - támogatást biztosított a lakás céljára szolgáló épületek esetében, az önkormányzati tulajdonú épületek, iskolák, óvodák, szociális létesítmények esetében, és ugyanígy támogatást nyújtott az utak, a hidak és a hírközlési infrastruktúra kárainak enyhítésében is.
Az eddigi kárenyhítési összeg majdnem eléri a 400 millió forintot. Természetesen még vannak folyamatban lévő ügyek, a költségvetési lehetőségek azonban a legnagyobb jó szándék és a segítő szándék ellenére sem tették lehetővé valamennyi tulajdonos kárának az enyhítését és kárának a megtérítését.
A kormány a jelenlegi kárenyhítési rendszer problémái miatt megkezdte egy átfogó megoldási javaslat kidolgozását. Ennek első lépése a Wesselényi Miklós ár- és belvízvédelmi kártalanítási alap létrehozása, amely a magánszemélyek öngondoskodó felelősségének megerősítésével kívánja hatékonyabbá tenni az állami segítséget a veszélyeztetett területeken élők lakóingatlanjainak esetében. A kormány további tervei között szerepel az alapba bevonható tulajdonosi kör és a vagyontárgyak körének bővítése, tehát az ön esetében is a kérdés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy olyan létesítmények, amelyek korábban nem voltak benne a kárenyhítési körbe - ennek a bevonását tervezzük.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés