RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Örülök, hogy Szabó Zoltán képviselő úr előbbi hozzászólásában elismerte - és ez az oktatási bizottsági ülésen is így történt -, hogy annak a szakaszolásnak, ami a törvénytervezetben szerepel, az égvilágon semmiféle szakmai tartalma nincs, mert a kezdő szakasz lehetne a bevezető után, a bevezető is lehetne a kezdő után is. És tulajdonképpen valóban így volt: az oktatási bizottsági ülésen senki egyetlen értelmes, értelmezhető szakmai érvre nem vállalkozott abban az ügyben, hogy ez a szakaszolás miért pont úgy van megfogalmazva, ahogy - ezért is tűnik értelmesnek az a javaslat, amit a 13. pontban megfogalmaztunk.
Azonban, tisztelt képviselőtársaim, az már egészen hihetetlen volt számomra, hogy szintén Szabó Zoltán itt, a parlament előtt is megfogalmazta, hogy a törvénynek a lényege, a lelke az, hogy ötödik-hatodik osztályban a csak tanítói végzettséggel rendelkezők, illetve tanárok csak azon feltétellel taníthatnak az óraszámok 25-40 százalékában, ha egy bizonyos átképzésen, továbbképzésen részt vesznek.
Ha ez a lelke a dolognak, akkor szerintem ezért törvényt módosítani nem volt értelmes, ugyanis ez nem fogja megoldani azokat a problémákat, amelyeket Szabó Zoltán képviselő úr említett. Ha az alapozó szakaszban a gyerekeknek nem sikerült elsajátítani bizonyos képességeket, akkor nem hiszem azt, hogy ezzel a törvénymódosító javaslattal vagy a törvény ilyetén történő módosításával ezeket a problémákat kezelni fogjuk. Ugyanúgy nem fogjuk tudni kezelni, és nem jelent végleges megoldást, mint hogy kimondjuk, hogy ha majd az első négy osztályban nem lehet buktatni, vagy csak a szülő beleegyezésével lehet a gyerekeket évismétlésre kényszeríteni, akkor majd attól a készségeket magasabb szinten fogják elsajátítani.
Képviselő Úr! Én nem hiszem, hogy ön ebben hisz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), nem hiszem, hogy ön ezt komolyan gondolja, és nagyon szomorú vagyok, ha az egész oktatási törvénynek ez a lelke és ez az alapja.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés