DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az egyik észrevételem, képviselő úr, hogy nem a házbizottság terjesztett elő napirendi javaslatot az Országgyűlés elé, hanem az Országgyűlés elnöke, tudniillik a házbizottságban nem jött létre konszenzus a napirendi javaslatot illetően.
A másik pedig, hogy mivel alaposan készültem a felszólalásra, azzal is számot vetettem, hogy ez nem fog beleférni abba az öt percbe, amit egyébként házszabályellenesen szabnak meg számomra. És azt gondoltam a kulturált eljárásnak, és úgy gondolom, hogy jól gondoltam, hogy ezt rögtön a felszólalásom elején jelzem. Tehát ez vezetett engem akkor, amikor a felszólalásom elején előrebocsátottam, tudva és ismerve azt, hogy miről kívánok beszélni, hogy ez nem fog beleférni abba az öt percbe, amit házszabályellenesen a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség számára álláspontja előadására megszabtak, miközben 15 percben engedték meg az expozé előadását.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés