DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Képviselő Úr! Természetesen javítható a helyzet, és azon is dolgozunk, hogy javuljon. Szeretném elmondani önnek, hogy olyan informatikai fejlesztések történtek, amelyek napjainkra beértek. Egyrészt lehetővé válik az, hogy az ország bármely földhivatalában a más földhivataloknál nyilvántartott adatok hozzáférhetők legyenek, tehát egy budapesti állampolgár, ha kimegy Budakeszire vagy Dunakeszire, vagy Gödöllőre, ott is bármikor kikérheti a tulajdoni lapot. Nagyon sokan élnek ezzel a lehetőséggel, hogy ne kelljen sorba állniuk.
Másrészt pedig a TakarNet-rendszer fejlesztése eljutott addig, hogy nagyon sok helyre tudunk terminálokat kihelyezni, a műszaki adottságok több ezer ilyen terminál kihelyezését teszik lehetővé bíróságokhoz, közjegyzőkhöz, ügyvédi irodákhoz, amivel lényegesen csökkenthető a sorban állás. Egy idő után még közhiteles lapokat, hiteles tulajdoni lapokat is tudunk kiadni. Úgy gondolom, ezzel a fejlesztéssel elérhető, reálisan elérhető az a cél, hogy ne csak közhiteles legyen a nyilvántartás, hanem naprakész is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés